A legendás Fazekas László a magyar válogatott mezében (balra), európai Ezüstcipősként (jobbra fent) és az egykori csodálatos újpesti csatársor tagjaként, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor mellett állva, évekkel a nagy sikerek után (Fotók: Imago Images, MTI)

 

 

 NÉVJEGY: FAZEKAS LÁSZLÓ
Született: 1947. október 15., Budapest
Sportága: labdarúgás
Posztja: csatár
Válogatottsága/góljai: 92/24 (1968–1983)
Klubjai játékosként: Újpesti Dózsa (1965–1980), Royal Antwerp (1980–1984), St. Truiden (1984–1985)
Klubjai edzőként: Racing Jet Bruxelles (1985–1986), Alst (1986–1988; 1990–1992), Harelbeke (1988–1990), Union (1992–1994), Magyarország (pályaedző, 1994–1995), Royal FC Antwerp (1995–1996)
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (1968), 9x magyar bajnok, 3x Magyar Kupa-győztes, 3x gólkirály (1976/19; 1978/24; 1986/36), ezüstcipős (1980), az év labdarúgója (1970), az Újpesti Dózsa örökös bajnoka (1985)

– Sohasem vette rossz néven, hogy csapattársától, Solymosi II Gyulától a Kapa becenevet kapta?
– Nem, különben is, mit tehettem volna? Volt egy sorozat a televízióban Mi újság a Futrinka utcában? címmel. Gyerekeknek szólt, volt benne egy vékony, hajlott hátú figura, Kapanyél. Solymosi rámutatott és azt mondta: „Ott a Fazekas!” Tetszett, nem tetszett, rajtam ragadt a Kapa név, de nem csináltam belőle problémát. Sőt, a szövetségi kapitány, Sós Károly úgy becézett: Kapácska.

– Gyerekkorában meghatározó élménye volt a magyar futball, az Aranycsapat? Mennyire voltak a köztudatban Puskás Ferencék?
– Igencsak benne voltak! Apám nagy futballrajongó volt, vele jártam a Népstadionba. Kint voltunk például a 7:1-es magyar–angolon. Még manapság is beleborzongok, mekkora élmény volt! Általában az ötös vagy hatos szektorban ültünk a játékoskijáró mellett, de ezen a mérkőzésen már csak a kakasülőn jutott hely, de megérte. Kocsis Sándor ollózásos góljára is emlékszem egy bajnoki találkozóról és a Vasas–Real Madrid meccsre, amelyet a piros-kékek 2:0-ra megnyertek, de Puskás még nem játszott hivatalosan a Realban, 1956 után nem is utazhatott Magyarországra, Alfredo di Stéfano és Francisco Gento viszont igen. Jó, a Vasas Madridban négy góllal kikapott, továbbjutásról nem lehetett szó.

A magyar együttes gólöröme az 1968-as mexikóvárosi olimpián: Fazekas László (7) és társai aranyérmesek lettek (Fotó: MTI)


– Igaz, hogy Albert Flórián volt a példaképe, s az Üllői útra ment toborzóra?

– Ez így nem fedi a valóságot. Rengeteg jó futballistát láttam gyerekként, ifiként. Tichy Lajost, Machos Ferencet, Göröcs Jánost, Farkas Jánost és természetesen Albert Flórit is. De leginkább Szusza Ferencért rajongtam, elsősorban a lövőtechnikájáért, megkaptam Csanádi Árpád Labdarúgás könyvének mind a három kötetét, bújtam az ábrákat, fényképeket, Szuszáét is. És igen, 11 évesen az FTC-pályán voltam, de egy ősz hajú, ősz bajszú bácsi azt mondta „Fiacskám, betelt a létszám, gyere jövőre!” Nemhogy egy esztendőt nem vártam, de szinte egy napot sem: egy osztálytársam hívott a Dózsa-ifibe, aztán a Megyeri úton ragadtam.

– A felnőttek között 1965-ben mutatkozott be a Dorog elleni 2:2-es mérkőzésen…
– …góllal!

 
Csak egy állomás! – N. Pál József publicisztikája

– Igen, de még nem állt össze a Fazekas, Göröcs, Bene Ferenc, Dunai Antal, Zámbó Sándor csatársor. És nem is lehetett mérget venni arra, hogy összeáll. Viszont a Dózsában katonáskodni – a Honvédhoz hasonlóan – jelentett némi előnyt. Ezért maradt a Megyeri úton?
– Miért mentem volna el onnan, ahol tizenkét éves korom óta futballoztam? Persze, be kellett vonulni, Egerbe, a sportszázadba kerültem Noskó Ernővel és Zámbó Sándorral. Azóta is barátok maradtunk.

1981 – GYŐZTES GÓL ROMÁNIA ELLEN

 


MÁIG BOSSZANTJA A HIÁNYZÓ TIZEDIK ARANY

– Mikortól számított biztos csapattagnak?
– Baróti Lajos edzősége alatt.

 
Labdarúgás: Fazekas László izomsorvadással küzd, kerekesszékbe kényszerült, de optimista

– Korábban Balogh Sándor volt a tréner, többször összeállt a legendás csatársor. Mi több, Balogh még 1966 márciusában, a VVK harmadik fordulójában a Leedsszel játszott Megyeri úti 1:1 és a kiesés után azt mondta: „A mérkőzés számunkra talán legörvendetesebb eseménye a kis Fazekas biztató játéka, aki nagy ígéret…”
– Erre nem emlékszem, de arra igen, hogy Balogh­nál 1966 végén már a jobb szélen kaptam lehetőséget. Egyébként játszottam korábban jobbösszekötőt is, Zámbó Sanyi az ifiben kilences mezben középcsatár volt, aztán én követtem, ugyancsak centerben.

– Kuharszki Béla helyét vette át a jobb szélen.
– Baróti úgy ítélte meg, Göröcs, Bene, Dunai mellé egy jól passzoló, indító labdarúgó jobban illik, mint az inkább az egyéni játékot előtérbe helyező Kuharszki.

Értett a góllövéshez, kezében az 1980-ban elnyert európai Ezüstcipőt tartja (Fotó: Imago Images)


– Sós Károlynál 1968 májusában mutatkozott be a nagyválogatottban, és ősszel aranyérmet nyert a mexikóvárosi olimpián, valamennyi találkozón játszott…
– …de tudja, mi az érdekes? Arról az évről nem az jut először eszembe, hogy pályára léptem az A-válogatottban, vagy hogy olimpiai bajnok lettem, hanem hogy nem sikerült megnyerni a bajnokságot 102 rúgott góllal.

– Bundázott a bajnok Ferencváros a végül harmadik Vasassal?
– Hát persze! Egy egynél Varga Laci luftot rúgott, szegény Branikovits Laci meg berúgta... Tudja, miért bánt? Ha miénk az aranyérem, tízszeres bajnoknak mondhatnám magam. De azért önkritikus vagyok: az 1968 májusi magyar–szovjet Eb-negyeddöntő első meccsén a Népstadionban kettő nullára nyertünk, ám én nagyon keveset tettem hozzá a győzelemhez.

Sepp Maier verve, Fazekas László megszerzi az egyenlítő gólt a Bayern ellen az 1974-es BEK-elődöntő első meccsén (1–1) (Fotó: Imago Images)


– A korabeli tudósítás alapján nem feltétlenül volt így.
– Többet vártam magamtól, általában jobban futballoztam, mint akkor. Talán megfogott a dögmeleg.

– Egy évvel később pedig maga Sós Károly...
– Ne is mondja! Még manapság is sírhatnékom lesz, ha eszembe jut a csehszlovákok elleni prágai vb-selejtező. Kezdődött azzal, hogy a félidőben kettő egyre vezettünk, de a szövetségi kapitány a félidőben le akarta cserélni Mészöly Kálmánt. A szünet vége előtt Göröcs Titi sírta vissza a pályára – már a zuhanyozóból... A második játékrészben ott folytattuk, ahol abbahagytuk: rúgtam egy gólt, három egyre vezettünk, mire Sós lecserélt. Noha nem illik megkérdőjelezni egy szakvezető döntését, de óriási hiba volt. Nem azért, mert jól ment a játék, hanem azért, mert megzavarodott a csapat, főleg úgy, hogy Mészölyt azért csak lecserélte... A marseille-i négy egyes vereségről meg ne is beszéljünk, mert olyannyira késésben voltunk, hogy már a stadionba szállító autóbuszon masszírozott a gyúró! Szóval profizmusról nem beszélhetünk.

RÓLA MONDTÁK 
„Egy ragyogó, szeretni való ember. Ezzel kezdem, mert a szurkolók ezt talán nem tudják róla. A játék iránti alázatát becsülöm, ahogy a »húsz« kilójával a játékba vetette magát. Ha belépett a tizenhatoson belülre, már csak a gólra koncentrált. Az a csatársor még akkor is eredményes volt, ha háromból kettőnek nem ment a játék. Kapának általában igen.”
ZÁMBÓ SÁNDOR  (Ú. Dózsa: 1962–1980, 33x válogatott)
„Vékony testalkatú volt, gyors, őrületbe kergette a védőket. Kiváló rúgótechnikájában segítette, hogy a lábfeje mozgatásával remekül irányította a labdát.”
NAGY LÁSZLÓ (Ú. Dózsa: 1968–1983, 25x válogatott)

„Roppant technikás futballt játszott, jól bánt a labdával, homlokegyenesen mást csinált, mint amit a védők vártak tőle. Becsültem benne a futball iránti alázatát, a profi mentalitását. Nem véletlen, hogy jóval harminc felett is helytállt Belgiumban.”
TÓTH ANDRÁS (Ú. Dózsa: 1969–1981, 17x válogatott)

„A hátát láttam csak, a hátát! A nyolc hármat nem akarom Dalnoki Jenőre kenni, de a bal oldal nemigen volt az én területem. Nehezen fordultam arra az oldalra, nem is tudtam felgyorsulni. De a sérülések miatt nem lévén más megoldás, én játszottam balbekket. De az öt góljából csak három az enyém, mert lecseréltek, igaz, a tizenegyese előtt én faultoltam. Dalnoki a meccs előtt azt mondta, legyek kemény, az elején fel is rúgtam Lacit, aztán felállt, megrázta magát, és bevágott egy ötöst. Mit mondjak, jobb volt mögötte játszani, mint ellene!”
VICZKÓ TAMÁS (FTC: 1974–1976; Ú. Dózsa: 1976–1981)
„Kapcsolatai révén gyakorlatilag ő segített nekem kikerülni egy teljesen más világból nyugatra, Belgiumba, ahol aztán sok időt töltöttünk együtt. Mérhetetlenül tisztességes, kitűnő ember – hogy milyen jó futballista volt, azt pedig talán mondanom sem kell. Szívből kívánom neki, hogy megnyerje jelenlegi meccsét, a jó Isten éltesse sokáig!”

BÖLÖNI LÁSZLÓ
(102-szeres román válogatott, a Steaua Bucuresti-tel 1986-ban BEK-győztes magyar labdarúgó, futballedző)


TISZTELTE BOZSIKOT, INKÁBB NEM LETT „SZÁZADOS”

– Törvényszerű volt, hogy nem jutottunk ki az 1970-es vb-re?
– Egyáltalán nem! Noha leszálló ágba került a magyar futball, de hogy nem jutottunk ki Mexikóba, az a szakvezetőség lelkén szárad. Ha nyerünk Prágában, nincs harmadik mérkőzés. Sokszor elmondtam, Sós az NDK-ból érkezett, még azt sem nagyon tudta, kit hogyan hívnak. Solymosi Ernőt Somlaira keresztelte, Fatér Károly kapust meg Faterre. Apám levitt a tatai edzőtáborba, kiszálltam a kocsiból, aztán ő hazament. Sós kérdezte: „Hol a Fater?” Elment haza, válaszoltam. Erre kikerekedett a szeme: „Hogyhogy? Ki véd akkor?” És számos hasonló történet járja vele kapcsolatban...

– Ha már a fater: az édesapja kisiparos lehetett, ami nagy szó volt abban az időben, ön egy 850-es Fiat Coupéval járt, az egész város arról beszélt...
– A sárga színűről, amivel aztán volt egy balesetem, el is törtem a karom, de az első egy fehér volt.

Kilencvenkét mérkőzésen szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban, ezeken 24 gólt szerzett (Fotó: MTI)


– Nem vitték ki az 1972-es Eb-re, pedig a jobb szélen nem volt párja…
– Játszottam a románok elleni egy egyen a Népstadionban az Eb-negyeddöntő első meccsén, aztán Szőke István átvette a helyemet, kihagyhatatlan lett, Illovszky Rudolf – akire egy rossz szavam sincs – nem vitt ki a belgiumi négyes döntőre. A posztomon olyan vetélytársaim voltak, mint Pusztai László vagy Szőke Pista. De ha már így kérdezte: volt párom, ebben az esztendőben nősültem meg, a nászutamon néztem az Eb-t.

– Így is 92-szeres válogatott. Igaz a legenda, hogy Szepesi György, az MLSZ elnöke kapacitálta, érje el a századik válogatottságot, hogy befogja Bozsik Józsefet? Ön viszont azzal hárította el, „Cucut” akkora futballistának tartja, hogy méltatlannak érzi, ha annyiszor felhúzhatná a válogatott mezt, mint ő.
– Ez így igaz, szégyelltem volna magam. Köszöntem szépen, de nem.

– Sokáig Bozsik mögött önnek volt a legtöbb válogatottsága. Mit szól ahhoz, hogy egyre többen ön elé kerülnek?
– Diplomatikusan úgy fogalmazok, manapság sokkal több a válogatott mérkőzés – ugyanakkor a válogatottságszámnak rangot ad, a futballista hány világ- vagy Európa-bajnokságon viseli a nemzeti mezt.

Fazekas László (balra) öt gólt szerzett a Ferencváros védői mellett (jobbra Bálint László), az Újpest 8–3-ra győzött az 1976. május 15-i rangadón (Fotó: MTI)


– Ebben a tekintetben önnek félig üres vagy teli a pohár? Ismerve, hogy az 1978-as argentínai vb előtt a feleségét Londonban előállították, négy évvel később, Spanyolországban pedig az önnel együtt a belga bajnokságban szereplő Jean-Marie Pfaff letarolta.
– Ami az előbbit illeti, a bulvársajtó erősen felfújta az ügyet. A Törőcsik András és Nyilasi Tibor kiállításával tarkított, kettő egyre elveszített argentin–magyar után nem tudtunk talpra állni. Spanyolországban Salvador tíz egyes legyőzését követően...

– …ne feledjük, két gólt szerzett!
– Igen, de arra kevesen emlékeznek, hogy az 1968-as mexikóvárosi olimpia első meccsén Salvador ellen ugyancsak betaláltam, s végül aranyérmesek lettünk. Visszatérve a spanyolországi vébéhez, az argentin–magyaron pihentetett Mészöly Kálmán szövetségi kapitány, a magyar–belga előtt segítettem a taktika kidolgozásában – akkor már az Antwerp futballistája voltam. Mivel az ellenfél előrehúzódva nemigen figyelt hátul, javasoltam, hogy a szélső folyosókon felfutásokkal törjünk be, Varga „Kacsa” ezt kihasználta, vezetést szerzett. Engem Pfaff a második játékrészben leterített, aztán antwerpeni klubtársam, Alexandre Czerniatynski egyenlített egy balszerencsés góllal, utazhattunk haza. Pfaff nem messze lakik tőlünk Antwerpenben, sokszor mondogatta, azért ütött el, mert nem akarta eltörni a lábam. Persze ki kellett volna állítani. Talán furcsa, amit mondok, de a belgák profibbak voltak, mint mi. Visszatérve még Argentínához: a Kutas István-féle szakvezetőség merev fegyelmet tartott, ez sem tett jót a hangulatnak.

– Az egykori újpestiek gyakran sajnálkoznak, amiért nem sikerült a Dózsával valamelyik nemzetközi kupában a csúcsra jutni. Miért?

– Ezzel én is így vagyok. A különböző sorozatokban kiejtettük a Benficát, a Celticet, a Malmőt és még sorolhatnám, de elbuktuk a Newcastle United elleni VVK-döntőt, a Juventus elleni BEK-negyeddöntőt, mindkettő a Megyeri úti visszavágón úszott el. Továbbá az itthoni egy egy után a Bayern Münchent az Olimpiai Stadionban nem tudtuk megállítani a BEK elődöntőjében, három gólt kaptunk. Mindhárom esetben támadó felfogásban mentünk neki az ellenfélnek, túlságosan kinyílt a védelmünk, lekontráztak minket.

A magyar jobbszélső belga csapatában is gyakran bevetette ezt a cselt: úgy vette le a labdát, hogy védője nem tudott beavatkozni (Fotó: Imago Images)


A 8–3-TÓL MÉG MA IS JÓ KEDVRE DERÜL

– Nyolc három?
– Nem látja, rögtön derűsebb lett az arcom! Életem egyik legjobb meccse. Öt gól, tízes osztályzat, mi kell még? Illetve, egyvalami hiányzik. A mérkőzés felvétele, az ugyanis eltűnt, semmilyen videómegosztón nem találom.

– A korszak feltételeinek megfelelve, túl a harmincon, meghatározott válogatottsággal a háta mögött igazolt a belga Royal Antwerphez. Miért éppen oda?
– Tegyük hozzá, elmúltam 32 éves, igaz, abban az évben ezüstcipős voltam. Éppen egy belga válogatotté, Erwin Vandenberghé lett az Aranycipő 39 góllal, én 36-ot szereztem. Volt ajánlatom az FC Nantes-tól, Hollandiából, sőt az Egyesült Államokból is. Belgiumban viszont több magyar menedzser is tevékenykedett, Pintér László, Balla György, Bognár György. Az is számított, hogy a Vasasból Müller Sanyi is odaigazolt, együtt könnyebb volt beilleszkedni, bár Mülcsi egy idény után továbbállt Spanyolországba. Én összesen négy idényt húztam le, a szurkolók kedvence voltam, egész Belgiumban tiszteltek. Minden idők legjobb három antwerpeni játékosa között tartanak számon. A belgák 1980-ban lettek Eb-ezüstérmesek, megőrültek a futballért. Jobb helyre nem is igazolhattam volna. A magazinokból az Eb-hősök néztek vissza, én meg köztük futballoztam. Eric Gerets, Walter Meeuws, René Vandereycken, Wilfried Van Moer, Jan Ceulemans – folytassam még?

Edzőként a Royal FC Antwerpet a Belga Kupa elődöntőjébe vezette (Fotó: Imago Images)


– A légiósokat – legalábbis az első fecskéket – azzal az útravalóval engedte ki a szakvezetőség, hogy hazatérve hasznosítják tapasztalataikat a magyar labdarúgásban. Ez finoman fogalmazva sem jött be. Bálint László csupán rövid ideig vállalt szerepet a honi futballban, ön pedig Mészöly Kálmán mellett volt a válogatottnál pályaedző, aztán slussz.
– Erre a felvetésre nem nekem kellene válaszolnom. A legmagasabb edzői képesítéssel dolgoztam évekig Belgiumban, aztán hívott Kálmán, de miután lemondott, senki sem keresett a magyar szövetségtől, hát visszamentem Antwerpenbe. Lehet, hogy az volt a terv, a légiósok karrierjük befejezését követően a magyar labdarúgásban dolgozzanak, de ez nem valósult meg. Az én esetemben nem miattam, ugyanis azt az elvet vallom, ha nem hívnak, nem jövök... Ugyanígy vagyok az Újpesttel.

– Miután visszament volt csapatához, 1996-ban bejutott a Belga Kupa elődöntőjébe, ám a Cercle Bruges-től elszenvedett három nullás vereség után lemondott.
– Mit kellett volna tennem? Ez ilyen szakma, ha súlyos vereséget szenvedtél, vond le a tanulságot!

– Mi a véleménye a jelenlegi Újpestről?
– Dunai Anti mindenről informál. Azt szoktam mondani, a tabella nem hazudik. Egy Újpest–Fradi meccsen mit mond a hagyományról az edző? Illetve kinek, mert tizenegyből kilencen légiósok.

A régi antwerpeni társak tablója előtt, balra lent Fazekas portréja (Fotó: Nemzeti Sport)


– Ez a világ bármely pontján így van.
– Ez igaz, de nem tucatlégiósok játszanak, s talán hallomásból ismerik a klublegendák nevét. De ön szerint Szusza Ferenc vagy Bene Ferenc neve mond a külföldieknek valamit? A Megyeri úti légiósokról még annyit, hogy a szurkolók levetetik velük a mezt. Ez mindent elmond a hozzáállásukról.

– Mit szól a magyar és a belga válogatott Eb-selejtezőcsoportjához?
– Mindkét együttesnek tovább kell jutnia, aztán találkozzanak Németországban!

– Belgiumban és Marbellában él, mikor látjuk Magyarországon?
– Családilag már nincs kötődésem, ha meghívnak, akkor látogatok haza az újpesti barátokhoz.

– Milyen az egészségi állapota?
– Egy éve nem tudok lépcsőzni és sétálni sem tudok egy ideje, izomsorvadás okozza a betegséget. Kerekesszékkel közlekedem, a feleségem segítsége nélkül nem tudok talpra állni. Heti kétszer kapok kezelést, s reménykedem, hogy életem hátralévő részét nem székben kell leélnem – jó lenne megszabadulni ettől a „járműtől”.

1965 és 1980 között játszott az Újpesti Dózsában, ez idő alatt kilenc bajnoki címet nyert a lila-fehérekkel (Fotó: MTI)


NÉHÁNY EMLÉKEZETES „KAPA-MÉRKŐZÉS” 
Ú. Dózsa–Dorog 2:2 (1:0), NB I
1965. november 7., Megyeri út, 5000 néző, vezette: Vízhányó
Gólok: Fazekas (32.), Németh (52.), Horváth (80.), Sóvári (85.)
„A csatársorban a fiatal Fazekas kitűnően illeszkedett be a támadásépítésbe. Jól osztogatott, bátran lőtt.”
Csehszlovákia–Magyarország 3:3 (1:2), vb-selejtező
1969. szeptember 14., Prága, Letná-stadion, 40 000 néző, vezette: Tschenscher (nyugatnémet)
Gólok: Hagara (26.), Kvasnák (51.), Kuna (77.), Bene (9.), Dunai II (37.), Fazekas (48.)
„A játékidő második felében ugrásszerűen feljavult, mozgékonyabb volt, ügyesebben cselezett, jobban bekapcsolódott a kombinációkba és gólt is lőtt. Érdekes, hogy a szövetségi kapitány mégis lecserélte.”
Újpesti Dózsa–Komló 7–1 (6–1), NB I
1971. augusztus 2., Megyeri út, 8 000 néző, vezette: Wottava
Gólok: Bene (4.), Dunai II (13., 18.), Fazekas (28., 34., 58.), Bene (44.), Juhász (11.)
„Brillírozott, góljai közül kettő élményszámba ment.”
Ú. Dózsa–Ferencváros 8–3 (4–3), NB I
1976. május 15., Népstadion, 50 000 néző, vezette: Petri
Gólok: Fazekas (5., 14., 24. – 11-esből, 64., 88.), Fekete (34., 50.), Törőcsik (83.), Szabó (11., 16.), Nyilasi (30.)
„Felejthetetlen, pompás mérkőzés volt! (…) A csatárok közül Fazekas parádés alakításokkal tűnt ki, nagyon ritkán látható, kitűnő csatárteljesítményt nyújtott. Látványos megoldásai, öt gólja sokszor ragadtatta tapsra a közönséget.”
Újpesti Dózsa–MÁV Előre 6–1 (3–1), NB I
1979. december 1., Megyeri út, 4 000 néző, vezette: Győri
Gólok: Fazekas (22., 37., 40., 83.), Sarlós (57.), Fekete (63.), Lazsányi (10.)
„Régi napjaira emlékeztetően játszott. Négy gólja önmagáért beszél!”
Magyarország–Svájc 3–0 (1–0), vb-selejtező
1981. október 14., Népstadion, 65 000 néző, vezette: Tokat (török)
Gólok: Nyilasi (23., 50), Fazekas (59.)
„Nagyon régen láttuk ilyen jól játszani a válogatottban. Sokkal harcosabb volt, mint bármikor azelőtt, ha leszerelték, megpróbálta visszaszerezni a labdát, sokat változtatta a helyét, főleg a pálya széltében. Jó labdákat adott, gólt is lőtt.”


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. október 15-i lapszámában jelent meg)

A Sportrádióban szombaton 17 órától lesz hallható interjú Fazekas Lászlóval.