A Mexikót legyőző francia válogatott 1930-ból. A duplázó André Maschinot az alsó sor közepén mosolyog, jobbra mellette a történelmi első gólt jegyző Lucien Laurent guggol, a sort a második találat szerzője, Marcel Langiller zárja
(Fotók: Getty Images)

 

Uruguay a világ labdarúgásának egyik legérdekesebb nemzete. Szinte hihetetlen az a rendszeresség, amellyel felfedezi, kineveli majd exportálja a klasszisfutballistákat, főként a nagynak korántsem nevezhető merítési lehetőségét figyelembe véve. A dél-amerikai országot nem egészen 3.5 millióan lakják, ami a vonatkozó népességi rangsorban a 131. helyhez elegendő. De ez nem minden: Uruguay az egyetlen nemzet, amelynek lakossága nem éri el a 40 milliót, mégis futball-világbajnokságot tudott nyerni – ráadásul kétszer is.

A világbajnokság rendezéséért Olaszország, Svédország, Hollandia, Spanyolország, Magyarország és Uruguay jelentkezett, ám az európai országok végül visszaléptek, mert 1929-ben berobbant a gazdasági világválság. Így aztán a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Uruguaynak ítélte oda az első vb rendezésének jogát 1929. május 18-i, barcelonai közgyűlésén, annak az országnak, amely ekkor már kétszeres olimpiai bajnok (1924, 1928) volt, vagyis a későbbi sikereknek már akadt előzményük. A szervezők vállalták, hogy részben kifizetik az összes részt vevő nemzet útiköltségét, biztosítják a szállásukat is. Így esett meg, hogy a korszak klasszisai Montevideo felé vették az irányt, ahol három stadion és egy végtelenül lelkes nézősereg várta őket. Tegyük hozzá: azok a klasszisok, akiknek a szövetsége meghívást kapott a nagy tornára, és amely el is fogadta a szereplés lehetőségét. Merthogy a nagy európai futballnemzetek közül több is húzta a száját a Dél-Amerikáig tartó hosszú és fáradságos utazás miatt, még a költségtérítés ellenére is. Így olyan korabeli nagyhatalmak mondtak nemet a világbajnoki szereplésre, mint Ausztria, Csehszlovákia vagy Németország. De nem vállalták a részvételt Nagy-Britannia országai sem, igaz,elsősorban azért, mert sportdiplomáciai okokból fasírtban voltak a FIFA-val...

Illusztráció az első világbajnokság első góljáról

Az öreg kontinenst végül négy válogatott képviselte: Belgium, Franciaország, Jugoszlávia és Románia. Érdekesség, hogy a román csapat keretét maga az uralkodó, II. Károly állította össze, míg a jugoszlávok – akik a torna messze legfiatalabb, nem egészen 22 év átlagéletkorú alakulatát delegálták a tornára – nem számíthattak a horvát nemzetiségű játékosokra, mert ők politikai okokból bojkottálták a válogatottat. És ami ma gyakorlatilag elképzelhetetlen lenne: több részt vevő nemzet egy hajóval utazott ki Uruguayba! A Conte Verde nevű gőzös 1930. június 21-én Genovából indult útjára, fedélzetén a román válogatott tagjaival. A hajó aztán megállt Villefranche-sur-Merben, ahol felvette a francia csapatot, három játékvezetőt és egy csapat FIFA-tisztviselőt, köztük a szövetség elnökét, Julet Rimet-t, aki a bőröndjében vitte a világbajnoki serleget. Ezután Barcelonában felvették a belgákat, majd miután átkeltek az Atlanti-óceánon, Rio de Janeiróban még a brazil válogatottnak is helyet szorítottak a hajón a montevideói befutás előtt.

Az európaiakon kívül egyébként csak az amerikai kontinens képviseltette magát a vb-n: Észak-Amerikából az Egyesült Államok, Közép-Amerikából Mexikó, míg Dél-Amerikából a rendező Uruguay mellett Argentína, Brazília, Bolívia, Chile, Paraguay és Peru szerepelt a tornán, azaz összesen tizenhárom ország válogatottja vett részt az első labdarúgó-világbajnokságon. Ez volt egyébként eddig az egyetlen olyan torna, amelyet nem előzött meg selejtező.

A gólszerző Lucien Laurent 1930-ban…


A körítés is teljesen eltért a maitól, hiszen egyetlen város, Montevideo adott otthont az eseménynek. Diplomáciai és kulturális viták tömkelege tarkította a programot, ráadásul az uruguayi függetlenség kikiáltásának centenáriumára, illetve magára a világbajnokságra emelt Centenário Stadion nem készült el időre! A kilencvenezres létesítmény – amely akkor a legnagyobb Európán kívüli aréna volt, és amelyet a Rimet elnök a „futball templomának” nevezett –, csak a torna ötödik napjára lett kész, igaz, a tizennyolc mérkőzésből tíznek így is otthont tudott adni.

A maitól szintén nagyon eltérő volt a játékvezetők megjelenése, a társadalmi státuszukról nem is beszélve. A  „ referee-k ”  hosszú nadrágban, elegáns tweedzakóban és barettsapkában jelentek meg a pályán, az autoritásukhoz szemernyi kétség sem férhetett, a játékosokkal és az edzőkkel történő kommunikáció pedig a legműveltebb úriemberek társalgási szintjén folyt.

…és évtizedekkel később


Ám minden körítés a háttérbe szorult, amikor a labda végre útjára indult 1930. július 13-án, közép-európai idő szerint este hét órakor. Szemben a ma bevett szokással, vagyis hogy a nyitó mérkőzés adja meg a torna alaphangját, az 1930-as világbajnokság két egyidőben kezdett találkozóval rajtolt el: az 1-es csoportban Franciaország–Mexikó, míg a 4-es csoportban Egyesült Államok–Belgium mérkőzést rendeztek. Mai szemmel nézve nemcsak ez volt szokatlan, hanem az is, hogy Montevideóban havazott, merthogy a déli féltekén ekkor tél volt. A zimankóban a francia Lucien Laurent szerezte a világbajnokságok történetének első gólját.

De haladjunk szépen sorjában!

Az Estádio Pocitosban – amely a Penarol otthona volt – 4444 néző előtt futott ki a gyepre a francia és a mexikói válogatott. Az európaiak kezdtek jobban, és a korabeli beszámolók alapján Laurent a 19. percben egy bal oldali beadást követően jó tizenöt méterről vágta a labdát a kapu jobb oldalába.      „Mexikó ellen játszottunk, mégpedig hóesésben. Kaptam egy kiváló centerezést, és jobbal a kapuba lőttem a labdát   – emlékezett vissza később Laurent az ominózus gólra a FIFA honlapjának adott interjújában. – Mindenki elégedett volt, de nem volt nagy örömködés, akkor senki sem fogta fel, hogy történelmet írtunk. Egy gyors kézfogással letudtuk egymás köszöntését, és álltunk is vissza a folytatásra. Természetesen pénzjutalmat sem kaptunk, hiszen akkoriban szigorúan amatőr státuszban futballoztunk.”

A belga Nikolaas Hoydonckx (balra) igyekszik tisztázni a harmadik amerikai gólt szerző Bert Patenaude elől


Laurent gólját követően a franciák az első félidő végén két gyors találattal (Langiller a 40., Maschinot a 43. percben volt eredményes) gyakorlatilag el is döntötték a meccset, és ugyan Mexikó a 70. percben szépített Carreno révén, Maschinot a 87. percben bevitte a kegyelemdöfést – az európai válogatott 4:1-re győzött. A franciák parádés kezdését már kevésbé lenyűgöző folytatás követte. A válogatott két nappal később 1:0-ra kikapott Argentínától, majd július 19-én ugyanilyen arányban Chilétől is. A csoportot három győzelemmel Argentína zárta az élen, Franciaország harmadik lett, így kiesett, ráadásul Laurent történelmi dicsősége is csak nagyon kevésen, nem egészen öt percen múlott! A másik nyitó mérkőzésen a francia sajtó által „mesterlövészeknek” titulált amerikaiak az Estádio Gran Parque Centralban – a Nacional arénájában – találkoztak a belgákkal 18 346 néző előtt. A jenkikről ugyan nem lehetett sokat tudni, ám az hamar kiderült, hogy jó érzékük van a kapura lövéshez, és néhány próbálkozás után a 23. percben be is vették az európaiak kapuját Bart McGhee révén. Ez volt tehát a vb-k második találata. És csakúgy, mint a franciák, az amerikaiak is közvetlenül a szünet előtt voltak ismét eredményesek (Tom Florie duplázta meg az előnyt a 45. percben), és végül ugyancsak háromgólos sikert könyvelhettek el, miután Bert Patenaude a 69. percben beállította a 3:0-s végeredményt.

A belgák a mérkőzést követően a pálya gyatra állapotára és a játékvezetésre is panaszkodtak – de szigorúan a sajtónak –, mert úgy érezték, a második amerikai gólt szabálytalanság előzte meg. A pályán elért eredményt viszont már akkoriban sem volt divat utólag megváltoztatni, így az Egyesült Államok magabiztos sikerrel nyitotta a tornát. Sőt, az észak-amerikaiak a következő mérkőzésüket is megnyerték 3:0-ra Patenaude (ugyancsak történelmi) mesterhármasával Paraguay ellen, így készülhettek az Argentína elleni elődöntőre, amelyen aztán csúfos kudarcot vallottak (1:6).

A döntőben aztán Argentína is kapitulált, a házigazda Uruguay 4:2-re győzött, újfent bizonyítva, hogy valóban a világ labdarúgásának az egyik legérdekesebb nemzete.

Pierre Braine belga és Thomas Florie (fehérben) amerikai csapatkapitány között a mérkőzés elegáns argentin játékvezetője, José Macías álldogál


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. november 26-i lapszámában jelent meg.)