MLS: sok helyinek gőze sincs róla, ki az a Wayne Rooney

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 11:37
Egy washingtoni felmérésből kiderült, sok helyi egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy a D. C. United labdarúgócsapata Wayne Rooney személyében micsoda ikont szerződtetett.

Mint korábban megírtuk, az Everton a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy mindenben megegyezett a D. C. Uniteddel Wayne Rooney átigazolásáról, így a korábbi angol válogatott támadó az Egyesült Államokba szerződik, ahol Stieber Zoltán csapattársa lesz.az Egyesült Államokba szerződik, ahol Stieber Zoltán csapattársa lesz.

Az egyik washingtoni székhelyű újság ennek kapcsán végzett egy felmérést, melyből kiderült, hogy az amerikai fővárosban sokan vannak, akik tulajdonképpen azt sem tudják, ki az a Rooney.

A Washington Nationals munkatársa arra volt kíváncsi, a városban mennyire vannak tisztában azzal, hogy a D. C. United milyen kaliberű labdarúgót csábított el. Ennek érdekében a lap munkatársa néhány fotóval a kezében, az utcán kérdezgette meg a járókelőket Rooneyról.

Az első 39 megkérdezettből mindössze nyolc embernek volt fogalma arról, hogy kiről van szó, igaz, a hétből ketten a fényképről annyit azért tudtak mondani, hogy híres futballista, ám Rooney neve nem jutott az eszükbe.

Többen is azt hitték, hogy Mickey Rooney amerikai színész egyik rokonáról lehet szó, de sokan nyíltan bevallották, hogy nem nagyon néznek labdarúgást, viszont például a major sportok (NBA, NFL, NHL, MLB) washingtoni együtteseiben szereplő bármely játékost egyből megneveznék fotóról.

 



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik