MLS: a korábbi kiváló holland védő az új vezetőedző – hivatalos

2020.05.22. 07:11
null
Jaap Stam a Cincinnati új vezetőedzője (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő FC Cincinnati közleménye szerint a holland Jaap Stam veszi át a csapat irányítását.

 

A csapat az MLS előző idényében a Keleti főcsoport utolsó, 12. helyén zárta az alapszakaszt. Ron Jans vezetőedző februárban lemondott, azóta Yoann Damet irányítja az együttest megbízottként.

Stam eddig az Ajax utánpótlásában, az angol Readingnél, majd a PEC Zwollénál dolgozott, ám edzőként egyelőre elkerülik a sikerek. Legutóbb, tavaly márciustól a Feyenoordot irányította, de októberben lemondott.

„Hogy az Egyesült Államokban dolgozhatok, egy valóra vált álom számomra. Mindig is szerettem az országot, az emberek mentalitását, és hogy mit próbálnak elérni. A klubnál eddig is remek munkát végeztek, ugyanakkor kihívásként veszem, hogy még többet érjünk el” – idézi a 48. életévét júniusban betöltő szakembert a gárda hivatalos oldala.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek