Mexikó: öt évig nem lesz kieső és feljutó a futballbajnokságban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 16:35
Mexikóban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vezetői a másodosztályú liga képviselőivel egyetértésben úgy döntöttek, hogy öt évig nem lesznek kieső és feljutó csapatok a két osztály között.

Enrique Bonilla, az élvonalbeli Liga MX elnöke bejelentette: a világjárvány tovább mélyítette néhány klub pénzügyileg amúgy is válságos helyzetét, többen már most csőd közeli állapotba kerültek.

A változtatást előbb a másodosztályú (Ascenso MX) egyesületek hagyták jóvá, majd megszavazták azt a Liga MX képviselői is. A megállapodás értelmében a másodosztályú együttesek ebben az időszakban évente 845 ezer dollárhoz (274 millió forinthoz) jutnak hozzá.

Mexikóban az 1951–1952-es szezon óta először fordul majd elő, hogy nem lesz kieső és feljutó csapat.

A mexikói bajnokságban március közepén függesztették fel a küzdelmet a 18 csapatos élvonalban, valamint másodosztályban. Előbbi folytatásában még bíznak az érintettek, utóbbiban viszont már nem, tekintettel, hogy Bonilla azt is bejelentette: nem rendezik meg a hátralévő találkozókat, a legközelebbi idényben pedig 12 csapat indul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik