Ligue 1: Peter Bosz a Lyonhoz csábítaná volt kapusát

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.04. 16:27
null
Onana Franciaországban folytathatja (Fotó: AFP)
Az Olympique Lyon is harcba szállhat André Onana (Ajax) megszerzéséért – számolt be a L'Équipe. A futballistát korábbi edzője, a Lyon kispadjára májusban kinevezett Peter Bosz csábíthatja a francia élvonalba.

 

Onana a 2016–2017-es idényben, épp Bosz irányítása alatt lett az Ajax kezdőjátékosa. A 25 éves kameruni kapus jelenleg eltiltását tölti, múlt év októberében ellenőrizték, és a szervezetében a tiltott szerek közé tartozó lasimacot mutatták ki. Azzal védekezett, hogy miután rosszul érezte magát, be akart venni egy aszpirint, de véletlenül a barátnőjének felírt gyógyszert vette be, amelynek szinte ugyanolyan volt a csomagolása.

Az először kiszabott 12 hónapos büntetését később a nemzetközi Sportdöntőbíróság kilenc hónapra csökkentette.

Onana eddig 142 bajnokin védte az Ajax kapuját. A kameruni válogatottban 18-szor lépett pályára. Korábban arról szóltak a hírek, hogy az Arsenal is szívesen látná soraiban.

A kapus a Samuel Eto'o Akadémián nevelkedett, majd 2015-ig az FC Barcelona utánpótlásprogramjában pallérozódott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik