Ligue 1: óriási bomba a 92. percben, azzal nyert a Lyon

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.01.29. 23:11
null
Lyoni gólöröm (Fotó: AFP)
A Lyon hazai pályán 2–1-re legyőzte a Bordeaux-t a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) péntek késő esti mérkőzésén, és a tabella élére állt. A győztes gól a 92. percben született.

A Bordeaux hármas győzelmi sorozattal a háta mögött érkezett Lyonba, nem is kezdett rosszul, de az első játékrész derekán egy védelmi megingást követően hátárnyba került: egy beívelés után Karl Toko Ekambi közelről a kapuba lőtte a Laurent Koscielnyről elé pattanó labdát. 1–0

Egy kis stat: Toko Ekambinak ez volt a 10. gólja ebben a bajnoki idényben, csapattársának, Memphis Depaynak 11 van; az öt európai top bajnokságban csak a Tottenhamnek van hasonlóan eredményes kettőse.

A fordulás után nem sokkal végzetesen kihagyott a hazai védelem is: Thiago Mendes eladta a labdát a saját 16-osa előterében, a Girondins gyors támadást épített, és a balról visszatett lasztit Samuel Kalu a léc alá vágta. 1–1

A Lyon a mostani francia bajnoki idény egyetlen olyan csapata, amelyik mindig nyer, ha megszerzi a meccs első gólját – ezúttal kis híján megszegte a „törvényt”, de végül, a 92. percben inkább nyomatékosította: Léo Dubois éles szögből óriási gólt lőtt. 2–1

Tizenegy első gól, tizenegy győzelem a friss OL-mérleg.

FRANCIA LIGUE 1
22. FORDULÓ, pénteki mérkőzés
Lyon–Bordeaux 2–1
(Toko Ekambi 32., Dubois 90+2., ill. Kalu 55.)

A forduló további programja
Szombat
17.00:
Montpellier–Lens (Tv: Digi Sport2)
21.00: Marseille–Rennes (Tv: Digi Sport2)
Vasárnap
13.00:
Nice–St.-Étienne (Tv: Digi Sport2)
15.00:
Angers–Nimes
15.00: Brest–Metz
15.00:
Lorient–PSG (Tv: Digi Sport3)
15.00: Strasbourg–Reims
17.00:
Lille–Dijon
21.00: Nantes–Monaco (Tv: Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Lyon 22 13 7 2 46–20 +26 46
2. Paris SG 21 14 3 4 48–11 +37 45
3. Lille 21 13 6 2 36–15 +21 45
4. Monaco 21 12 3 6 42–30 +12 39
5. Rennes 21 10 6 5 30–23 +7 36
6. Marseille 20 9 5 6 27–22 +5 32
7. Bordeaux 22 9 5 8 26–24 +2 32
8. Metz 21 8 7 6 23–18 +5 31
9. Lens 21 9 4 8 30–30 0 31
10. Angers 21 9 3 9 26–33 –7 30
11. Montpellier 21 8 4 9 33–39 –6 28
12. Nice 20 7 5 8 23–28 –5 26
13. Brest 21 8 2 11 31–37 –6 26
14. Reims 21 6 6 9 29–31 –2 24
15. Strasbourg 21 7 3 11 30–33 –3 24
16. Saint-Étienne 21 4 7 10 20–35 –15 19
17. Nantes 21 3 9 9 20–34 –14 18
18. Dijon 21 2 9 10 15–30 –15 15
19. Lorient 20 4 3 13 23–40 –17 15
20. Nimes 20 4 3 13 16–41 –25 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik