Ligue 1: Fabregas kezdte a gólgyártást, nyert a Monaco

Vágólapra másolva!
2021.04.03. 23:02
null
Cesc Fabregas a gólját ünnepli (Fotó: AFP)
A Monaco hazai pályán 4–0-ra legyőzte a Metzet a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 31. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén, azaz továbbra is versenyben van a bajnoki címért. Késő este a szintén az aranyra hajtó Lyon a Lens vendége volt, és 1–1-re végzett.

Niko Kovac csapata az első félidőben csak kapufáig jutott az akkor még biztos lábakon álló metzi védelemmel szemben, aztán nem sokkal a fordulás után megszerezte a vezetést – erős bírói „jóindulattal” befújt büntetőből: Sztevan Jovetics azt követően bukott fel a kifutó metzi kapuson, hogy már kapura rúgta felette a labdát.

Johan Hamel játékvezető mindenesetre 11-est ítélt, Cesc Fabregas pedig belőtte. Kevin Volland gyorsan postázta a második hazai gólt is, aztán a hajrában Wissam Ben Yedder a duplájával kiütésessé tette a győzelmet.

MONACO–METZ 4–0



Egy kis stat: A hercegségbeliek a legutóbbi 14 bajnokijukból 11-et megnyertek, és 36 szerzett góljukkal az övék a legjobb támadógépezet ebben a naptári évben a francia élvonalban.

Késő este a Lens és a Lyon nagy csatát vívott egymással, és végül mindketten egy ponttal gazdagodtak. A gól nélküli első félidőt követően a hazaiak Jonathan Clauss lövésével megszerezték a vezetést, az OL a hajrára fordulva egyenlített Lucas Paqueta akrobatikus mozdulatának köszönhetően.

A Lyon a végjátékra emberhátrányba került, így tulajdonképpen örülhetett az egy pontnak – igaz, az immár háromfordulónyi nyeretlenség még sokba kerülhet.

LENS–LYON 1–1

FRANCIA LIGUE 1
31. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Monaco–Metz 4–0
(Fabregas 50. – 11-esből, Volland 52., Ben Yedder 77., 89. – a másodikat 11-esből)
Lens–Lyon 1–1 (Clauss 65., ill. Paqueta 80.)
PSG–Lille 0–1 (J. David 20.)

A FORDULÓ TOVÁBB PROGRAMJA
Vasárnap
13.00:
Angers–Montpellier (Tv: Digi Sport2)
15.00:
Bordeaux–Strasbourg (Tv: Digi Sport1)
15.00:
Lorient–Brest
15.00:
Nantes–Nice (Tv: Digi Sport3)
15.00:
Reims–Rennes (Tv: Digi Sport2)
17.05:
Nimes–St.-Étienne (Tv: Digi Sport1)
21.00:
Olympique Marseille–Dijon (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Lille 31 19 9 3 51–19 +32 66
2. Paris SG 31 20 3 8 67–22 +45 63
3. Monaco 31 19 5 7 64–38 +26 62
4. Lyon 31 17 10 4 60–31 +29 61
5. Lens 31 13 10 8 47–43 +4 49
6. Marseille 30 12 9 9 38–36 +2 45
7. Rennes 30 12 8 10 37–33 +4 44
8. Montpellier 30 12 8 10 48–49 –1 44
9. Metz 31 11 9 11 36–36 0 42
10. Angers 30 11 7 12 33–43 –10 40
11. Nice 30 11 6 13 39–41 –2 39
12. Reims 30 9 11 10 36–36 0 38
13. Bordeaux 30 10 6 14 32–38 –6 36
14. Brest 30 10 5 15 43–53 –10 35
15. Strasbourg 30 9 6 15 37–44 –7 33
16. Saint-Étienne 30 8 9 13 30–46 –16 33
17. Lorient 30 7 8 15 36–54 –18 29
18. Nimes 30 8 5 17 30–56 –26 29
19. Nantes 30 5 13 12 31–46 –15 28
20. Dijon 30 2 9 19 20–51 –31 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik