Ligue 1: korábbi játékosai kibabráltak a Lyonnal, de nagyon

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.09.13. 22:52
null
Victor Osimhen (jobbra) az angers-i Pierrick Capelle-lel harcol a labdáért (FOtó: AFP)
Immár három forduló óta nyeretlen a Lyon a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: az OL az Amiens vendégeként végzett 2–2-re péntek este. A játéknap másik mérkőzésén a szintén BL-induló Lille 2–1-re nyert az Angers ellen.

A lyoniak rosszul kezdtek Amiens-ben, a korábbi OL-védő, Christophe Jallet kapu elé kanyarított szabadrúgása után a labda már a 7. percben a hálójukba került. Moussa Dembélé gyorsan egyenlített Jeff Reine-Adélaïde remek előkészítése után, és Dembélé lőtte a vendégek második gólját is, amely úgy tűnt, elég lesz a győzelemhez.

Csakhogy Luka Elsner a végjátékra beküldte Mathieu Bodmert a hazai csapatba, és az évtizede még lyoni mezben futballozó rutinos játékos a 92. percben közeli lövéssel egyenlített. Hogy a történet kerek legyen, az első gólt szerző Jallet középre fejelt labdájából…

AMIENS–LYON 2–2

A Lille odahaza eddig százszázalékos, amiben óriási szerepe van Victor Osimhennek: a nyáron igazolt nigériai válogatott támadó szerezte az első hazai gólt péntek este, sösszességében öt az övé a LOSC idénybeli hét hazai találatából.

Az Arsenalnak eladott Nicolas Pépé egyelőre méltó utódjának tűnő Osimhen előtt 1978-ban volt a lille-i csapatnak olyan labdarúgója, aki az első öt bajnoki mérkőzése után öt gólnál tartott (az egy válogatott meccsét abban az évben letudó Pierre Pleimelding).

LILLE–ANGERS 2–1

FRANCIA LIGUE 1
5. FORDULÓ, pénteki mérkőzések
Lille–Angers 2–1
(Osimhen 39., Luiz Araujo 53., ill. Bahoken 87.)
Amiens–Lyon 2–2 (Jallet 7., Bodmer 92., ill. Moussa Dembélé 19., 34.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
17.30:
PSG–Strasbourg (Tv: Digi Sport2)
20.00: Bordeaux–Metz (Tv: Digi Sport2)
20.00: Brest–Rennes
20.00: Dijon–Nimes
20.00: Montpellier–Nice (Tv: Digi Sport3)
Vasárnap
15.00:
Nantes–Reims (Tv: Digi Sport3)
17.00: Saint-Étienne–Toulouse
21.00: Monaco–Marseille (Tv: Digi Sport2)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Paris SG 4 3 1 10–2 +8 9
2. Rennes 4 3 1 6–3 +3 9
3. Nice 4 3 1 7–5 +2 9
4. Lille 5 3 2 7–5 +2 9
5. Angers 5 3 2 9–9 0 9
6. Lyon 5 2 2 1 12–4 +8 8
7. Reims 4 2 1 1 4–1 +3 7
8. Nantes 4 2 1 1 4–3 +1 7
9. Marseille 4 2 1 1 3–3 0 7
10. Toulouse 4 2 1 1 4–5 –1 7
11. Bordeaux 4 1 2 1 5–5 0 5
12. Brest 4 1 2 1 3–5 –2 5
13. Nimes 4 1 1 2 6–7 –1 4
14. Montpellier 4 1 1 2 2–3 –1 4
15. Metz 4 1 1 2 4–6 –2 4
16. Amiens 5 1 1 3 5–8 –3 4
17. Saint-Étienne 4 1 1 2 3–6 –3 4
18. Strasbourg 4 3 1 3–5 –2 3
19. Monaco 4 2 2 4–10 –6 2
20. Dijon 4 4 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik