Liga 1: tartozik játékosainak, fizetést is csökkent az Astra

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.04.10. 16:11
null
Szeto Takajuki, az Astra japán légiósa (középen) azt mondja, biciklit sem tud venni magának (Fotó: AFP)
A román futballban is megoszlanak a vélemények, és a klubok lehetőségei is azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet  időszakára miként fizessék a labdarúgóikat, de olyan radikális lépést, mint az Astra Giurgiu, egyikük sem tervezett eddig.

 

A 2016-ben bajnoki címet nyerő, jelenleg a Liga 1 negyedik helyén álló Astra a 2020-as év végéig felére csökkentené játékosai fizetését, akik erről természetesen hallani sem akarnak. Az ügy a román játékos-szakszervezet (AFAN) közvetítésével a hivatásos labdarúgók nemzetközi szervezetéhez (FIFPro) is eljutott, amely közleményében törvénytelennek és erkölcstelennek nevezi a klub nyomásgyakorlását a futballistákra.

Az Astra Giurgiu ugyanis, bár tulajdonosa a néhány esztendeje még Románia leggazdagabb emberének számító – 1990 előtt a hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate tisztjeként szolgáló – Ioan Niculae, évek óta rendszeresen óriási késésekkel fizeti csak ki a játékosait. A klub jelenleg is háromhavi bérrel tartozik, és a Liga 1 alapszakaszában 3 pont levonásával is megbüntette a román szövetség az alkalmazottaival szemben felhalmozott adósságok miatt.

Szeto Takajuki, aki 263 mérkőzésével (valamennyi az Astra színeiben) a román élvonal legtöbb találkozón pályára lépett légiósa, a Pro X televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a játékosok nem bíznak a vezetésben, főleg, hogy a tulajdonos elérhetetlen.

„Senki sem tudja, hol van Ioan Niculae. Csak a klubelnökkel tudunk beszélni, de mindenről a tulajdonos dönt. Amióta a télen visszatértem a csapathoz, még egyetlen lejt sem kaptam. Vennék egy biciklit, de miből?” – nyilatkozta a japán középpályás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik