Liga 1: súlyos Sepsi-vereség az új edző első meccsén

Vágólapra másolva!
2019.11.25. 21:29
null
A játékvezető kilenc sárga és két piros lappal nehezítette meg a Sepsi feladatát (Fotó: sepsiosk.ro)
Első látásra nem jött be az edzőváltás a Sepsi OSK-nál, hiszen a székelyföldi csapat a László Csabát váltó Leo Grozavu bemutatkozása alkalmával is vereséget szenvedett, immár zsinórban a harmadikat a román labdarúgó-bajnokságban. A Viitorul otthonában a szentgyörgyiek négy gól mellett kilenc sárga lapot is kaptak, és már az első félidőben kettős emberhátrányba kerültek.

Grozavu öt hátvédet nevezett a szentgyörgyi kezdőbe a Liga 1 második leggólerősebb együttese ellen, ám közülük Razvan Tincu ezúttal középpályást játszott. A hazaiaktól Rivaldinho alig fél perc után célba vette Niczuly Roland kapuját, a 4. percben pedig, egy szögletet követően Virgil Ghita négy méterről zavartalanul fejelte a labdát a bal sarokba.

A gyorsan kapott gól után a Sepsi a felezővonal környékén elkövetett szabálytalanságokkal próbálta megfékezni a Viitorult, ám így fél óra alatt begyűjtött öt sárga lappal fizette meg az újabb hazai helyzetek elmaradásának árát. A vendégcsapat szlovák csatárai közül Pavol Safranko került először helyzetbe, de furcsa mozdulattal mellé fejelt, majd Peter Gál-Andrezly lövését blokkolták a Viitorul védői. A Sepsi végül szintén egy szöglet után egyenlített: Gabriel Vasvari a rövid sarokra tekerte a labdát, amelyet Catalin Cabuz megfogott, majd a hálóba ejtett. A gólt elsőre a kapust támadó Safrankónak írták, aki viszont nem is ért a labdához – Sebastian Coltescu játékvezető pedig szemet hunyt a lökése felett.

A bírót azonban csak pár percre zárhatták szívükbe a szentgyörgyiek, mert rövidesen két játékosukat is kiállította: a 33. percben Tincu, a 36.-ban pedig Rasid Buhenna kapta meg a második sárga lapját a „szokásos”, félpályánál elkövetett szabálytalanság nyomán.

Kettős emberelőnyben a Viitorul beköltözött a Sepsi térfélére, és kényelmes tempóban focizgatva is állandó nyomás alá helyezte Niczuly kapuját. Az ívelgetéseket sokáig jók hárította vendégek védelme, ám a második félidő elején, egy lapos beadás után Louis Munteanu lőhetett egyből, a labda pedig a blokkolni próbáló Jacob Adebanjo lábát is érintve kötött ki a jobb alsó sarokban.

A Sepsi nyolc mezőnyjátékossal is próbált támadásokat vezetni, ám csupán két szögletig jutott el szünet után. A Viitorul pedig három alig célt tévesztő lövést követően Rivaldinho révén vágta be a harmadikat – az első két találathoz hasonlóan most is Andrei Ciobanutól jött a tökéletes beadás. A végjáték főszereplője a háromszor is bravúrosan védő Niczuly mellett ismét Coltescu lett, aki kezezést látott, amikor Adebanjo mellére pattant a labda, a büntetőt pedig Cosmin Matei értékesítette.

Liga 1, 17. forduló:
FC Viitorul–Sepsi OSK 4–1
(Ghita 4., Munteanu 52., Rivaldinho 78., Matei 86. – 11-esből, ill. Cabuz 27. – öngól)
Az állás: 1. CFR 34, 2. Viitorul 32, 3. Craiova 31, 4. Astra 31, ...11. Sepsi 16

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik