Liga 1: sorozatban hatodszor maradt gólképtelen a Sepsi

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.04.29. 19:23
null
A sepsiszentgyörgyiek (fehérben) ezúttal az Universitatea Craiova otthonában kaptak ki (Fotó Facebook/Craiova)
Zsinórban hatodik mérkőzésén maradt gólképtelen a Sepsi OSK csapata a román élvonal felsőházi rájátszásában, a székelyföldi csapat ezúttal az Universitatea Craiova otthonában szenvedett vereséget. A kolozsvári CFR 3–1-re verte a Viitorut, őrzi ötpontos előnyét a FCSB-vel szemben, és akár már jövő hétfőn bebiztosíthatja ötödik bajnoki címét.

 

Az első félidő két motiválatlan csapat egyhangú focijával telt el, a játék ugyan a rendkívül passzív szentgyörgyiek térfelén zajlott, ám a Craiova sok beadásból csak kevés lövést tudott elereszteni. A legveszélyesebb Cicaldau fejese volt az 5. percben, amikor a jobb kapufáról pattant vissza a labda, egy perccel később pedig Cristea szabadrúgása után Fejér Béla a jobb alsó sarok előtt védett. Ezt követően viszont már csak Fedele két erőtlen kísérletét kellett hárítania a Sepsi kapusának. A vendégek kontrapróbálkozásai egyszer sem jutottak el lövésig.

Szünet után annyiban változott a játék képe, hogy a hazaiak gyakrabban próbálták a tizenhatoson kívülről átlőni a Sepsi betömörülő védelmét. Mateiu bombája után a labda kívülről súrolta a bal kapufát, két perccel később viszont Cicaldau már pontosan célzott: mintegy 22 méterről, félfordulatból lőtte ki a jobb felső sarkot.

A Sepsit sem a bekapott gól, sem a cserék nem rázták fel egészen az utolsó tíz percig, amikor Tandia jó harminc méterről eleresztette a vendégek első lövését, a labda pedig centikkel suhant el a bal alsó sarok mellett. A francia támadó a ráadáspercekben már kaput is talált egy látványos csukafejesből, de Pigliacelli kapus vetődve védett a rövid saroknál. A két szentgyörgyi helyzet között a hazaiak Kelic ollózásával növelhették volna előnyüket, de a PAFC korábbi horvát védője a kapu fölé küldte a labdát.

A CFR a második félidőben fordított a Viitorul ellen (Fotó: Riti József Attila)
A CFR a második félidőben fordított a Viitorul ellen (Fotó: Riti József Attila)

 

Az esti rangadón az előző két szezon bajnoka csapott össze Kolozsváron, a Lang Ádámot ezúttal sem nevező CFR és a Viitorul összecsapásából a második félidőben fordító hazai csapat került ki győztesen.

A rendkívül nagy iramban indult összecsapáson mindkét csapat könnyedén eljutott a másik tizenhatosáig, az utolsó passzok azonban ritkán sikerültek, ezért komoly helyzet kevés akadt az első félidőben. A vendégek az első negyedóra végén be tudtak tenni egy labdát a kolozsvári védelem mögé Rivaldinhónak, a korábbi aranylabdás brazil klasszis fia pedig balról laposan a hosszú sarokba lőtt 0–1.

Szünet után Rivaldinho második ziccerénél a CFR jobbhátvédje, Manea mentett a gólvonalon, ezt követően viszont teljesen a vendégkapu elé tolódott a játék. Camora húsz méterről rálőtt bombája hozta meg az egyenlítést, majd Omrani harcolt ki büntetőt, amelyből Culio talált be. A kolozsvári sikert Vinicius fejese tette biztossá, miközben a támadói javát még 1–1-nél lecserélő Gheorghe Hagi csapata már nem tudott megújulni.

3–1-es sikerével a CFR három fordulóval a szezon vége előtt is őrzi ötpontos előnyét a FCSB-vel szemben, és akár már jövő hétfőn bebiztosíthatja ötödik bajnoki címét.

ROMÁNIA, LIGA 1
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 7. FORDULÓ
Universitatea Craiova–Sepsi OSK 1–0
CFR–Viitorul 3–1

Az élmezőny: 1. CFR 44 pont, 2. FCSB 39, 3. Craiova 36, 4. Viitorul 30, 5. Astra 24, 6. Sepsi 20.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik