Liga 1: győzött 100. élvonalbeli meccsén a Sepsi OSK

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.02.09. 16:26
null
Győzött hazai pályán a Sepsi OSK (Fotó: sepsiosk.ro)
Hajrában szerzett góllal nyerte meg századik román élvonalbeli mérkőzését a Sepsi OSK vasárnap délután a Politehnica Iasi ellen.


Kemény belépőkkel indult a mérkőzés, mind a két csapat igyekezett erőszakosan is megállítani a másik kontráit. Az első 22 percben négy sárga lapot is kiosztott Ionut Coza játékvezető, ebből hármat a jászvásári játékosoknak. És bár az első helyzetet is a vendégek puskázták el Andrei Cristea révén, a nagyobb lehetőségeket a Sepsi támadói hagyták ki az első félidőben: Marius Stefanescu éles szögből kapura tett labdáját az egyik jászvásári védő vágta ki a gólvonalról, majd Pavol Safranko két lapos lövését hárította Tarnoveanu kapus. Az első játékrész Peter Gál-Andrezly közeli csukafejesével zárult, amely után a labda elment a jobb alsó sarok mellett.

A második félidőben a két csapat sorozatos védelmi hibái ellenére kevesebb igazi gólhelyzet adódott, a kapuk csak az utolsó tíz percben forogtak veszélyben. Ám míg a Politól Luckassen kihagyta a maga ziccerét, a túloldalon Safranko harmadik kísérletéből már gól lett: a szlovák csatár a kapusról kipattanó labdát közelről juttatta a hálóba. Sikerével a Sepsi 32 ponttal a 8. helyre jött fel.

„Mindkét félidőben agresszívan támadtunk, és ennek meglett az eredménye. Jó úton járunk” – értékelte a mérkőzést a lefújás után Leo Grozavu, a Sepsi OSK edzője

ROMÁNIA, LIGA 1
24. FORDULÓ
Sepsi OSK–Politehnica Iasi 1–0
(Safranko 85.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik