Dan Petrescu is koronavírusos (Fotó: Manases Sándor)

 

További három futballista esetében a második teszt már negatív lett, de a csapat így is a román szövetség mogosoaia-i edzőközpontjában elkülönítve várja az újabb tesztelést, amelyek alapján eldől, hogy pályára léphetnek-e vasárnap a FC Botosani ellen, a rájátszás utolsó előtti fordulójában. A Profi Labdarúgóliga (LPF) egyelőre a CFR riválisa, a listavezető Universitatea Craiova hétvégi meccsének időpontját sem jelölte ki, miután a csapatmenedzser Lucian Pretorian tesztje is pozitív lett.

Még rosszabb a helyzet a kieső helyen álló Dinamónál, ahol már 18 játékos fertőződött meg, így a bukaresti csapatnak felnőtt keretében alig hét egészséges futballista maradt. A Dinamónak a hátralevő négy forduló mellett három elmaradt meccse is van – nem véletlenül követelik a leghangosabban vezetői a bajnokság leállítását.

A Liga 1 felsőházi rájátszásában még hét, a kiesésről döntő alsóházban viszont még 19 mérkőzés van hátra a 2019–2020-as idényből. Bár a televíziós bevételeket féltő LPF mindeddig konokul kitartott amellett, hogy amíg van elég idő, hogy az UEFA által az európai kupák nevezésére megszabott augusztus 3-i határidőig befejezzék legalább a felsőház küzdelmeit, addig nem is gondolnak a szezon lezárására, szerdai sajtóhírek szerint előkerült a márciusi leálláskor kidolgozott vészforgatókönyv. Eszerint ha úgy érne véget a bajnokság, hogy a csapatok eltérő számú mérkőzéseket játszottak, akkor a helyezéseket a szerzett pontok/meccs átlag alapján állapítják meg.       

Ez alapján a jelenleg második CFR lenne ismét a bajnok (2 pont / meccs) a Craiova (1.97) előtt, a FCSB (1.51) pedig az esti kupadöntő eredményétől függetlenül elcsípne egy Európa-liga-indulást érő helyet. az alsóházban a Poli Iasi (0.94) és a Chindia (0.85) esne ki, a Dinamo (1.15) viszont az utolsó előtti helyről a kilencedikre ugorna – azaz nemcsak kiesést, de még az osztályozót is megúszná.

Romániában május közepén engedélyezték újra az edzéseket rendkívül szigorú körülmények között, egy hónappal később pedig a mérkőzések megrendezését, de kizárólag nézők nélkül. Az újra beinduló járvány miatt a karanténtörvényt ismét bevető bukaresti kormány egyelőre nem beszélt a labdarúgás újbóli leállításáról (más sportágak versenyei még nem indultak újra), viszont Ionut Stroe ifjúsági és sportminiszter kedden azt javasolta a kluboknak, hogy a szezon végéig térjenek vissza a májusi felkészülés idején alkalmazott szigorú elkülönítéshez.