Létesítmény: a Puskás Aréna is jelölt az Év Stadionja-díjra

Vágólapra másolva!
2020.02.14. 12:23
A témával már 2010 óta rendszeresen foglalkozó Stadium Database nevű oldal ebben az esztendőben is szavazást indított – a portál ezúttal a 2019-ben átadott legszebb stadiont keresi. A 19 ország által felvonultatott 21 stadion közé bekerült a Puskás Aréna, valamint a dunaszerdahelyi DAC létesítménye, a Mol Aréna is.
A Puskás Aréna fénypróbája (Fotó: Facebook) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A Puskás Aréna fénypróbája (Fotó: Facebook) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

A díjat két szinten osztják: egyet az építészek ítélnek oda, de a szavazásba a szurkolók is bekapcsolódhatnak – hívta fel a figyelmet a sportolunk.sk. A versenyt a stadiumdb.com hirdette meg, amely a világ élvonalába tartozik a futballstadionokkal foglalkozó weboldalak között.

A listára kizárólag a 2019-ben átadott, legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerültek fel. Szavazni március 15-ig lehet, kötelezően öt stadiont kiválasztva: az általunk legszebbnek/legjobbnak tartott létesítményre öt csillagot adhatunk, a másodiknak négyet, és így tovább egészen az egycsillagos ötödik helyezettig.

A tavalyi évben egyébként a Diósgyőri VTK stadionja kapta meg a szakmai díjat.

Szavazni ide kattintva tudnak!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik