Légiósok: Szalai Attila a Wolfsburg és a Fulham radarján

Vágólapra másolva!
2022.08.01. 16:05
null
Szalai Attila akár a Premier League-ben is kiköthet (Fotó: AFP)
Török sajtóértesülések szerint nagy az érdeklődés Szalai Attila, a Fenerbahce magyar hátvédje iránt. Ezen a nyáron már rengeteg csapattal hozták szóba a 24 éves hátvédet, jelenleg a Wolfsburg, a Rennes, a Bologna és a Fulham is élénken érdeklődik iránta.

 

A török Fanatik információi szerint Szalai Attila nem vett részt a Fenerbahce hétfői edzésén, és a Bajnokok Ligája-selejtezőből való kiesés miatt nagyon közel áll a klubtól való távozáshoz.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az ügynöke, Mithat Halis szerint a Fenerbahce legalább 15 millió eurót kér érte, és még idén nyáron távozik a klubtól. Halis elmondta, a Wolfsburg élénken érdeklődik iránta, de a Rennes is szívesen látná soraiban.

Az olasz Tutto Mercato a Corriere di Bologna információira hivatkozva viszont azt jelenti, hogy az olasz Bologna is érdeklődik a magyar válogatott hátvéd iránt.

Tarla Alshan török újságíró szerint a Wolfsburg és a Premier League-be frissen feljutó Fulham is hivatalos ajánlatot tett a 24 éves játékosért.

Szalai 2021 januárjában érkezett török csapatához, azóta 65 meccsen lépett pályára, öt gólt szerzett, és kiosztott két gólpasszt is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik