László Csaba lett a Charleroi vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2010.09.23. 15:17
null
László Csaba a skót után a belga élvonalban is dolgozhat (Fotó: Reuters, archív)
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Charleroi hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2010–2011-es szezonra szerződtette László Csabát az együttes vezetőedzőjének.

László Csaba több mint fél év után újra munkába áll. A skót Premier League-ben szereplő Heartstól januárban menesztett magyar szakembert hivatalosan kinevezték a belga Charleroi vezetőedzőjének.

Lászlót a klub elnöke, az iráni Abbasz Bajat ma reggel mutatta be a csapat játékosainak, és a tréner szombaton már a kispadon ül majd a Kovács Pétert is foglalkoztató Lierse SK elleni bajnokin.

A hétvégi bajnokira készülő keretet még az eddig megbízott edzőként dolgozó Balog Tibor állítja össze, és ő tart sajtótájékoztatót, de a szombati meccs után már László áll az újságírók elé.

László Csaba Németországban kezdett edzősködni kiscsapatoknál, majd a Borussia Mönchengladbach második együtteséhez került. 2004-ben Lothar Matthäus segédedzője lett a magyar válogatottnál, majd irányította a Ferencvárost, néhány napig a Sopront, az ugandai válogatottat és a skót Hearts együttesét.

Az edingburgh-i csapatot bajnoki bronzéremre vezette a 2008–2009-es szezonban, megkapta a skót Premier League-től és a skót sportújságíróktól is Az év menedzsere-díjat. Tovább bírta a hírhedt üzletember, Vladimir Romanov irányítása alatt álló Heartsnál, mint bármelyik elődje a litván milliomos „uralkodása” alatt, de 2010 januárjában szerződést bontottak vele.

Balog Tibor, a Charleroi megbízott edzője szerdán a Nemzeti Sportnak elmondta: tudomása szerint a csapat megüresedett vezetőedzői posztjára majd' hatvan szakember jelentkezett be.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik