Családja szerint nem annyira súlyos Pelé állapota, mint ahogyan az a sajtóban elterjedt (Fotó: Getty Images)

Egy vasárnapi tévéinterjúban két lánya és unokája azt mondta, hogy Pelé azért van kedd óta kórházban, mert a koronavírus-fertőzés után légúti betegségben szenved.

„Beteg és idős. De ahogy jobban lesz, ismét hazamegy” – mondta a sportember Egyesült Államokban élő lánya, Kely Nascimento. Testvére, Flavia Nascimento hozzátette:

„Nem jó érzés, amikor azt híresztelik, hogy vége az életének és palliatív kezelést kap. Ez nem igaz. Emberek, higgyetek nekünk!”

 

Légúti fertőzés miatt kórházban marad Pelé

Nem reagál a kezelésekre Pelé – sajtóhír

Pelé közleményben reagált a róla szóló hírekre

Pelé, a világbajnokságok legfiatalabb gólszerzője

Flavia Nascimento arról is beszélt, hogy édesapja egy normális kórházi szobában van, nem az intenzív osztályon.

Pelé unokája, Arthur Arantes do Nascimento arról számolt be, hogy a brazilok első katari világbajnoki mérkőzése után telefonon beszélt a nagyapjával.

„Látni fogja, ahogy Brazília hatodszor is világbajnok lesz” – mondta.

A hétvégén maga Pelé is jelentkezett a közösségi médiában, azt írta: „Kedves barátaim, szeretnék mindenkit megnyugtatni. Erősnek érzem magam, és reménykedve veszek részt a szokásos kezeléseimen.

Pelénél tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot, ami miatt többször is kórházi kezelést kapott. Az egykori játékos 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben nyert vb-t a brazil válogatottal, amelyben 92 találkozón 77 gólt szerzett. Teljes pályafutását tekintve 1363 mérkőzésén 1281 – más számítások szerint 1284 – alkalommal volt eredményes.