Fotó: Twitter/TeamRussia

 

A biskeki találkozó azzal együtt jött létre, hogy Oroszországot – ukrajnai háborúja miatt – a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) is kirekesztette a nemzetközi labdarúgásból, s a szbornaja nem vehet részt a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjében. A kirgizisztáni az első fellépésük volt az oroszoknak 2021 novembere óta, amikor is 1–0-ra kikaptak a házigazda horvátoktól a 2022-es világbajnoki selejtező csoportkörének utolsó mérkőzésén.

A kirgiz–orosz meccsen a hazaiak Alimardon Sukurov találatával a 24. percben vezetéshez jutottak, a vendégek Alekszandr Szobolev révén a 30. percben büntetőből egyenlítettek, és Danyiil Utkin 89. percben szerzett góljával nyertek. A két válogatott először játszott egymással, Kirgizisztán a 95., Oroszország pedig a 35. helyet foglalja el a FIFA rangsorában.    

Az orosz nemzeti csapat a nemzetközi bojkott dacára még a november 20-án rajtoló katari világbajnokság előtt – amelyre nem jutott ki – két további felkészülési mérkőzést vív: elébb november közepén – 15-én vagy 16-án – a vb-résztvevő iráni válogatottal Teheránban vagy Katarban, november 19-én pedig Bosznia-Hercegovina legjobbjaival Szentpéterváron találkozik. Utóbbi meccset illetően azért akad bizonytalanság, mivel a tervezett oroszországi vendégszereplés miatt odahaza is támadások érték a bosnyák szövetséget, amely bejelentette, hogy az elvi megállapodás megszületett az oroszokkal, de véglegesen októberben döntik el, észszerű-e a felkészülési találkozó.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kirgizisztán–Oroszország 1–2
(Sukurov 24., ill. Szobolev 30. – 11-esből, Utkin 89.)

(MTI)