Hodge és Maradona legendás meze (Fotó: sportbible.com)

 

 
Amikor Maradona meglőtte a futballtörténelem egyik legszebb gólját
 Ilyen volt Diego Maradona, az „Isteni” csirkefogó

Az 58 éves korábbi futballista az Azteca Stadionban, a mexikói világbajnokságon nézett farkasszemet az isteni Diegóval. A mérkőzésen Maradona előbb emlékezetes kezezős találatát szerezte, majd fantasztikus szólógóljával Argentína 2–1-re kiütötte Angliát a negyeddöntőben. A találkozó végén Steve Hodge úgy döntött, elkéri Maradona mezét, amely azóta is nála van.

„Már harmincnégy éve megvan Maradona meze, és egyszer sem próbáltam eladni. Szeretem, hogy nálam van, hiszen óriási eszmei értékkel bír” – mondta Hodge a BBC-nek.

„Emberek kopogtatnak az ajtómon, a telefonom megállás nélkül csörög a különböző tévék és rádiók keresése miatt. Nagyon kényelmetlen szituációba kerültem, amióta Maradona elhunyt. Olyan cikkeket láttam az interneten, amelyek nem igazak. Nem akarok milliókat kisajtolni Maradona mezéből” – folytatta Hodge.

„Nagyon tiszteletlennek találom ezt a viselkedést. A mez eddig sem volt eladó, s ezután sem lesz az” – mondta angol válogatott.

Érdekesség, hogy Hodge az „első sorból nézhette” Maradona szólóját, de hiába próbálta megállítani, esélye sem volt utolérni a klasszist.

Nem tudta szerelni Maradonát (Fotó: AFP)