Labdarúgás: José Mourinho nem kapkodja el a visszatérését

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.01. 12:25
null
José Mourinho türelemmel kivárja a neki leginkább megfelelő ajánlatot (Fotó: AFP)
A jövőre vonatkozóan egyelőre nincsenek konkrét tervei José Mourinhónak, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatától múlt hétfőn menesztett edző saját bevallása szerint nem kapkodja el a visszatérését.

 

Az 58 éves José Mourinho a Times magazinnak elmondta: élete a normál kerékvágásban zajlik.

„Nincsenek terveim. Frissnek és nyugodtnak érzem magam, mint aki szabadságon van. Több időm jut a házi feladataim elvégzésére és az elemzésekre. Közben meg várom, hogy visszatérjek a futballba” – nyilatkozta.

Hozzátette: a jövőbeli ajánlatokat illetően nemcsak a megfelelő klubra vár, hanem ahhoz kapcsolódóan a megfelelő közegre és kultúrára is egyben. Mourinho szerint talán korai lenne a visszatérése a következő idényre, de majd meglátja, mi történik vele a valóságban.

A Portóval és az Internazionaléval Bajnokok Ligája-győztes portugál edző – aki korábban a Chelsea-nél, a Real Madridnál és a Manchester Unitednél is dolgozott – 2019 novemberében vette át az észak-londoni együttes irányítását. Kinevezésekor trófeákat ígért, de a tervekből nem lett semmi: a megelőző évek sikeres szezonjai után a Spurs tavaly csak hatodik lett a Premier League-ben, és most is csupán a hetedik helyen áll. A BL-indulás bravúros teljesítmény lenne a csapattól, de a sűrű középmezőnyben még a nemzetközi kupaindulást jelentő helyekért is nagy harc vár rá a bajnoki hajrában.

 

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik