Labdarúgás: „Deschamps fejében már nagyjából összeállt az Eb-keret”

Vágólapra másolva!
2021.03.28. 12:38
null
Deschamps-nál (jobbra) nem sok edző dolgozhat nagyobb merítéssel (Fotó: AFP)
A világbajnoki címvédő franciák játékosai Kazahsztánban javíthatnak, az ukránok elleni hazai botlás után.

A világbajnoki címvédő Franciaország az ukránok elleni, csalódást keltő 1–1-es döntetlennel kezdte a selejtezősorozatot. A mérkőzés után egyebek mellett a franciák taktikáját is bírálták, az viszont nyilvánvaló, hogy Didier Deschamps-nál nem sok edző dolgozhat nagyobb merítéssel, így a legfontosabb kérdés továbbra is az, hogyan tudja a legjobban működő csapatot összerakni a világsztárokból.

 

Nekünk is érdemes figyelni a Kazahsztánban pályára lépő együttest, amely Magyarország egyik Eb-csoportellenfele. Ezért megkerestük Flavien Tréssarieu-t, a L'Équipe futballrovatának újságíróját, hogy megkérdezzük a franciákról.

A DÖNTETLENNEL ZÁRULÓ FRANCIA KEZDÉSRŐL

„Franciaországban nemcsak a mi csapatunk taktikája került középpontba, hanem az is, hogy milyen defenzív együttest kellett volna legyőznünk szerdán – mondta lapunknak a francia kolléga. – Az elmúlt időszakban jól látszott, hogy Franciaország nehezen bír a zártan, kapujához közel védekező együttesekkel. Kylian Mbappét legalább ketten őrizték szorosan, márpedig ő akkor él igazán, ha lendületből mehet az ellenfelekre, akik mögött nagy terület nyílik. Antoine Griezmann időnként szereti tartani a labdát, hogy megtalálja a legjobb passzlehetőséget, viszont Ukrajna ellen erre nem volt lehetősége, a csapat pedig nem tudott reagálni a nehézségekre.”

DIDIER DESCHAMPS TAKTIKÁJÁRÓL

VÉLEMÉNY

Didier DESCHAMPS, a franciák szövetségi kapitánya a France Footballnak: „Rövid időn belül három meccset játszunk, nyilván nem ugyanazt a tizenegyet küldöm pályára mindig. A kazahok ellen is lesznek változások, de majd vasárnap döntöm el, hogy mennyi. Nem mondanám, hogy néhány játékosnak már az Eb-kerettagság a tét, még két hónap van hátra a nevezésig, vannak egyéb tényezők, amelyeket figyelembe veszek.”

„A vb-győzelem óta több felállással kísérletezett, hogy lehessen mihez nyúlni, ha az Európa-bajnokságon nem működik az A-terv – fejtegette Flavien Tréssarieu. –  A kontinenstorna fontosabb mérkőzésein négy–négy–kettes lesz a felállás, bár egyesek inkább négy–kettő–három–egyesnek írnák le. Ha jól odafigyelünk, láthatjuk, hogy ezt Griezmann pozíciója határozza meg, pontosabban az, hogy csatárként vagy Olivier Giroud mögött irányítóként játszik-e. Ebben a felállásban a középpálya bal oldalán védekezőbb felfogású játékos kap szerepet, a vb-n ez Blaise Matuidi volt, mostanában pedig Adrien Rabiot. Labdavesztéskor ez a játékos középre mozog, míg Paul Pogba és N'Golo Kanté inkább a jobb oldal felé, így az ott játszó támadónak, például Mbappénak nem kell annyit segítenie a védekezésben. Deschamps ugyanis azt szeretné, ha Griezmann és Mbappé minél nagyobb szabadságot élvezve sokat játszana össze.”

A BUDAPESTRE UTAZÓ SZTÁROKRÓL

A kazahok elleni mérkőzés nemcsak a javítás miatt fontos, hanem azért is, mert az Európa-bajnokság előtt ezen kívül már csak a bosnyákok (március 31.) ellen játszanak élesben a franciák. Miközben sok játékosnak bérelt helye van, néhányuknak ezek a találkozók (no meg a klubforma) is segíthetnek abban, hogy meghívót kapjanak a nyári kontinensbajnokságra, amelyen a németek és a portugálok mellett a magyar válogatott is csoportellenfél.

„Mi arra számítunk, hogy nagyjából a csapat fele kicserélődik Kazahsztánban, Raphaël Varane és Bejamin Pavard ismét kezdő lesz a védelemben, középen Kurt Zouma, a bal oldalon pedig Ferland Mendy kaphat lehetőséget – kezdte sorolni a vasárnapi várható kezdőcsapatot a L'Équipe munkatársa. – A középpályán vélhetően Pogba most kezd Rabiot mellett. Várhatóan Ousmane Dembélé, Thomas Lemar és Anthony Martial is játszik, elképzelhető, hogy Martial lesz a csatár, Griezmann pedig mögötte játszik szervezőként. Az Eb-t tekintve Deschamps fejében már nagyjából összeállt a keret. Ha nincsenek sérülések, Hugo Lloris mellett az utódjának tartott Mike Maignan és Steve Mandanda lesz a kapus. Lucas Digne, Lucas Hernandez, Presnel Kimpembe, Clément Lenglet, Benjamin Pavard és Raphaël Varane helye szinte biztos a védelemben. Vélhetően Zouma is kerettag lesz, az utolsó hely a kissé defenzívebb Léo Dubois-é lesz vagy a támadóbb, mindkét szélen bevethető Ferland Mendyé. A középpályán Kanté, Rabiot, Pogba ott lesz az Eb-n. Corentin Tolisso sérült, a csodagyerek Eduardo Camavinga most nincs annyira jó formában, miként Steven Nzonzi sem, így Tanguy Ndombélé vagy Moussa Sissoko kerülhet be, akit Deschamps nagyra értékel és igazi csapatjátékosnak tart. A támadósorban Griezmann, Mbappé, Giroud és Kingsley Coman ott lesz a kontinenstornán. Martial az ősszel jó volt a portugálok ellen, ez pedig sokat számíthat. Rajtuk kívül sok játékos küzd a maradék két helyért, Nabil Fekir, Thomas Lemar, Marcus Thuram és Wissam Ben Yedder mellett talán Houssem Aouarnak és Florian Thauvinnak is van esélye arra, hogy meghívót kapjon.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik