Labdarúgás: Casillas kapusakadémiát indít Dubaiban

T. B.T. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.08. 16:30
null
Iker Casillas Dubaiban tartott sajtótájékoztatót (Fotó: AFP)
Iker Casillas, a spanyol válogatott és a Real Madrid legendás kapusa visszatér a labdarúgás vérkeringésébe. A világ- és Európa-bajnok, háromszoros Bajnokok Ligája-győztes legenda bejelentette, hogy kapusképző központot indít Dubaiban.

 

Mint ismert, Casillas az FC Porto játékosaként 2020-ban szívroham miatt visszavonult a profi labdarúgástól. Az egykori kiváló hálóőr most új vállalkozásba fogott az Egyesült Arab Emírségekben: kapusképző centrumot indít annak érdekében, hogy a tudását továbbadhassa a jövő nemzedékének – írja a thenationalnews.com.

„A pályafutásom során gyakran gondolkodtam a jövőmről, és arról, miként segíthetek azoknak a gyerekeknek, akiknek az az álmuk, hogy kapusok legyenek. Ez az első nap, amikor megpróbálom mindezt valóra váltani. A tudásom révén sok gyereket támogatnék szerte a világon, segítenék nekik az álmaik megvalósításában” – fogalmazott Casillas a Dubai Sporttanács központjában tartott sajtótájékoztatóján.

Casillast korábbi válogatott és klubtársa, Míchel Salgado kérte fel, hogy csatlakozzon az Emírségekben már 10 éve működő projektjéhez. Az egykori kiváló jobbhátvéd edzőképző intézetet és saját klubot is működtet Dubaiban – ehhez a vállalkozáshoz csatlakozik Casillas.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik