Labdarúgás: a CAS szerint nem jár kártérítés a Sahtarnak és az orosz kluboknak

Vágólapra másolva!
2023.01.13. 16:52
null
A Sahtar 50 millió eurót követelt a FIFA-tól (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteken elutasította a Sahtar Doneck és nyolc orosz futballklub fellebbezését, amelyben kártérítést követeltek az ukrajnai háború alatt bevezetett átigazolási szabály miatt, amely lehetővé tette a külföldi játékosok és edzők sürgősségi távozását.

 

A profi futballisták nemzetközi szakszervezete (FIFPro) tavaly márciusban fordult a sportág nemzetközi szövetségéhez (FIFA), hogy a több száz érintett labdarúgó szerződést bonthasson az őket foglalkoztató egyesülettel, ezt pedig a szervezet nem sokkal később lehetővé tette.

A szentpétervári Zenit és további hét orosz egyesület úgy fogalmazott a FIFA elleni, novemberi tárgyaláson, hogy a kötelező kölcsönadások miatt kiszolgáltatottá váltak az ügynökségek és a külföldi klubok felé, így többmilliós bevételtől estek el. A FIFA viszont azzal védekezett, hogy olyan átmeneti megoldást próbált találni, amely a kluboknak is megfelel és egyben biztosítja a játékosok anyagi helyzetét, a szerződések teljes körű felmondását pedig a FIFPro szorgalmazta, és csak júniusban került bevezetésre.

Az ukrán klub 50 millió eurót (kb. 19.8 milliárd forintot) követelt a FIFA-tól, ezt azonban a CAS elutasította, és a következő hetekben nyilvánosságra hozza majd a jogi részleteket is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik