Könyvajánló: bemutatták Urbán Flórián önéletrajzi könyvét

Vágólapra másolva!
2017.12.07. 19:53
Bemutatták Urbán Flórián, korábbi 40-szeres válogatott labdarúgó Urbán Legend című önéletrajzi könyvét csütörtökön.

 

 

A sajtótájékoztatóval és dedikálással egybekötött dupla könyvbemutatón – Csapó Zoltán: Újpest, a Bajnokok Bajnoka című kötetét is most ismerhette meg a közönség – az Újpesten játékosként négyszer is megforduló futballista úgy fogalmazott, sok mindenre lehet büszke pályafutása kapcsán, de legszívesebben arra emlékszik vissza, amikor a nemzeti csapat kapitányaként hallgathatta a Himnuszt.

„Az akkori szövetségi kapitány, Csank János úgy fogalmazott, hogy ha csak a fele igaz annak, amit hallott rólam, már az is nagyon meleg” – elevenítette fel a múltat Urbán. Hozzátette, Csank közölte vele, ha klubedző lenne, soha nem lenne a játékosa, de mivel a válogatottban a legjobbakra van szükség, így meghívta a keretbe.

„Tiszta lappal nem indulhattam nála, de a pöttyös lapos indulással éltem” – mondta arról a korábbi labdarúgó, hogy miután élt az angolok és az olaszok ellen kapott bizonyítási lehetőséggel, a következő, Egyesült Arab Emírségek elleni összecsapáson ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot.

A játékosként Belgiumban és Szabadkán is légióskodó Urbán a sajtótájékoztatón számos részletet elevenített fel a műből, amelyben őszintén ír pályafutásáról és pályán kívüli életéről is. Megemlítette, hogy a belga szurkolók egyik mérkőzésen kirakott felirata ihlette a könyve címét.

Csapó Zoltán könyve az újpestiek 1930-as sikeréről szól: a lila-fehér klub abban az esztendőben fél éven belül megnyerte a magyar bajnokságot, a Közép-európai Kupát, valamint a nemzeti bajnokok számára kiírt Bajnokok Tornáját is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik