Konföd. Kupa: CR igen, Özil nem – a végleges keretek

Vágólapra másolva!
2017.06.09. 07:36
null
A legutóbbi, 2013-as tornát a házigazda Brazília nyerte meg (Fotó: AFP, archív)
Június 17. és július 2. között rendezik meg Oroszországban a 2018-as labdarúgó-világbajnokság „felvezető tornáját”, a Konföderációs Kupát. A viadalon részt vevő Oroszország, Németország, Ausztrália, Chile, Mexikó, Új-Zéland, Portugália és Kamerun kihirdette végleges, 23 fős keretét.

 

Az A-csoportban Oroszország, Új-Zéland, Portugália és Mexikó, a B-csoportban Chile, Ausztrália, Németország és Kamerun szerepel majd.

A 10. Konföderációs Kupán a házigazda Oroszország és Új-Zéland vívja a nyitó mérkőzést 2017. június 17-én, a döntőre július 2-án kerül majd sor. A csoportokból az első két helyezett jut be az elődöntőbe, a finálé párosítása keresztbejátszással alakul ki.

A sorsolási ceremónián a rúdugró olimpiai bajnok Jelena Iszinbajeva és a korábbi 65-szörös orosz válogatott labdarúgó, Szergej Szemak volt a két díszvendég.

A Konföderációs Kupán hagyományosan a hat kontinensbajnok, a világbajnoki címvédő, valamint a következő vb házigazdája vesz részt.

10. KONFÖDERÁCIÓS KUPA, OROSZORSZÁG – A MENETREND

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT

Június 17., 17.00, Szentpétervár
Oroszország–Új-Zéland
Június 18., 17.00, Kazany
Portugália–Mexikó
Június 21., 17.00, Moszkva
Oroszország–Portugália
Június 21., 20.00, Szocsi
Mexikó–Új-Zéland
Június 24., 17.00, Kazany
Mexikó–Oroszország
Június 24., 17.00, Szentpétervár
Új-Zéland–Portugália

B-CSOPORT
Június 18., 20.00, Moszkva
Kamerun–Chile
Június 19., 17.00, Szocsi
Ausztrália–Németország
Június 22., 17.00, Szentpétervár
Kamerun–Ausztrália
Június 22., 20.00, Kazany
Németország–Chile
Június 25., 17.00, Szocsi
Németország–Kamerun
Június 25., 17.00, Moszkva
Chile–Ausztrália

ELŐDÖNTŐ
Június 28., 20.00, Kazany
A1–B2
Június 29., 20.00, Szocsi
B1–A2
A 3. HELYÉRT
Július 2., 14.00, Moszkva
Az elődöntő vesztesei
DÖNTŐ
Július 2., 20.00, Szentpétervár
Az elődöntő győztesei

A mérkőzések kezdési időpontja magyar idő szerint értendő.

AZ AUSZTRÁL VÁLOGATOTT 23 FŐS KERETE A KONFÖDERÁCIÓS KUPÁRA
Kapusok: 1
Mathew Ryan (Genk – Belgium), 12 Mitchell Langerak (VfB Stuttgart – Németország), 18 Danny Vukovic (Sydney FC)
Védők: 2
Milos Degenek (Jokohama Marinos – Japán), 3 Bradley Smith (Bournemouth – Anglia), 6 Dylan McGowan (Kujcsou Csecseng – Kína), 8 Bailey Wright (Bristol City – Anglia), 16 Aziz Behich (Bursaspor – Törökország), 19 Ryan McGowan (Adelaide United), 20 Trent Sainsbury (Internazionale – Olaszország)
Középpályások: 5
Mark Milligan (Bani Jasz – Arab Emírségek), 13 Aaron Mooy (Huddersfield Town – Anglia), 15 James Jeggo (Sturm Graz – Ausztria), 17 Ajdin Hrustic (Groningen – Hollandia), 21 Massimo Luongo (Queens Park Rangers – Anglia), 22 Jackson Irvine (Burton Albion – Anglia)
Támadók: 4
Tim Cahill (Melbourne City), 7 Mathew Leckie (Ingolstadt – Németország), 9 Tomi Juric (Luzern – Svájc), 10 Robbie Kruse (Liaoning – Kína), 11 Jamie Maclaren (Brisbane Roar), 14 James Troisi (Melbourne Victory), 23 Tommy Rogic (Celtic – Skócia)
Szövetségi kapitány:Angelos Postecoglu

A CHILEI VÁLOGATOTT 23 FŐS KERETE A KONFÖDERÁCIÓS KUPÁRA
Kapusok: 1 Claudio Bravo (Manchester City – Anglia), 12 Cristopher Toselli (Universidad Católica), 23 Johnny Herrera (Universidad Chile)
Védők: 2
Eugenio Mena (Sport Recife – Brazília), 3 Enzo Roco (Cruz Azul – Mexikó), 4 Mauricio Isla (Cagliari – Olaszország), 13 Paulo Díaz (San Lorenzo – Argentína), 15 Jean Beausejour (Universidad Chile), 17 Gary Medel (Internazionale – Olaszország), 18 Gonzalo Jara (Universidad Chile)
Középpályások: 5
Francisco Silva (Cruz Azul – Mexikó), 6 José Pedro Fuenzalida (Universidad Católica), 8 Arturo Vidal (Bayern München – Németország), 10 Pablo Hernández (Celta Vigo – Spanyolország), 14 Felipe Gutiérrez (Internacional – Brazília), 20 Charles Aránguiz (Bayer Leverkusen – Németország), 21 Marcelo Díaz (Celta Vigo – Spanyolország)
Támadók: 7
Alexis Sánchez (Arsenal – Anglia), 9 Angelo Sagal (Huachipato), 11 Eduardo Vargas (Tigres UANL – Mexikó), 16 Martín Rodríguez (Cruz Azul – Mexikó), 19 Leonardo Valencia (Palestino), 22 Edson Puch (Necaxa – Mexikó)
Szövetségi kapitány: Juan Antonio Pizzi

A KAMERUNI VÁLOGATOTT 23 FŐS KERETE A KONFÖDERÁCIÓS KUPÁRA
Kapusok: 1
Joseph Ondoa (Sevilla – Spanyolország), 16 André Onana (Ajax – Hollandia), 23 Georges Bokwe (Mjöndalen – Norvégia)
Védők: 2 Ernest Mabouka (MSK Zilina – Szlovákia), 4 Adolphe Teikeu (Sochaux – Franciaország), 5 Michael Ngadeu-Ngadjui (Slavia Praha – Csehország), 6 Ambroise Oyongo (Montreal Impact – Kanada), 12 Jérome Guihoata (Panioniosz – Görögország), 19 Collins Fai (Standard Liege – Belgium), 21 Lucien Owona (Alcorcón – Spanyolország), 22 Jonathan Ngwem (Progresso Sambizanga – Angola)
Középpályások: 3 André Zambo (Marseille – Franciaország), 14 Georges Mandjeck (Metz – Franciaország), 15 Sébastien Siani (Oostende – Belgium), 17 Arnaud Djoum (Hearts – Skócia)
Támadók: 7 Nicolas Ngamaleu (Altach – Ausztria), 8 Benjamin Moukandjo (Lorient – Franciaország), 9 Jackues Zoua (Kaiserslautern – Németország), 10 Vincent Aboubakar (Besiktas – Törökország), 11 Olivier Boumal (Panathinaikosz – Görögország), 13 Christian Bassogog (Honan Csienje – Kína), 18 Robert Ndip Tambe (Spartak Trnava – Szlovákia), 20 Karl Toko Ekambi (Angers – Franciaország)
Szövetségi kapitány: Hugo Broos

A MEXIKÓI VÁLOGATOTT 23 FŐS KERETE A KONFÖDERÁCIÓS KUPÁRA
Kapusok: 1
Rodolfo Cota (Chivas Guadalajara), 12 Alfredo Talavera (Deportivo Toluca), 13 Guillermo Ochoa (Granada – Spanyolország)
Védők: 2 Néstor Araujo (Santos Laguna), 3 Carlos Salcedo (Fiorentina – Olaszország), 4 Rafael Márquez (Atlas), 5 Diego Reyes (Espanyol – Spanyolország), 15 Héctor Moreno (PSV Eindhoven – Hollandia), 21 Luis Reyes (Atlas)
Középpályások: 6 Jonathan dos Santos (Villarreal – Spanyolország), 7 Miguel Layún (FC Porto – Portugália), 10 Giovani dos Santos (LA Galaxy – Egyesült Államok), 11 Carlos Vela (Real Sociedad – Spanyolország), 16 Hector Herrera (FC Porto – Portugália), 17 Jesús Corona (FC Porto – Portugália), 18 Andrés Guardado (PSV Eindhoven – Hollandia), 20 Javier Aquino (Tigres UANL), 23 Oswaldo Alanis (Chivas Quadalajara)
Támadók: 8 Marco Fabián (Eintracht Frankfurt – Németország), 9 Raúl Jiménez (Benfica – Portugália), 14 Javier Hernández (Bayer Leverkusen – Németország), 19 Oribe Peralta (Club América), 22 Hirving Lozano (Pachuca)
Szövetségi kapitány: Juan Carlos Osorio

A NÉMET VÁLOGATOTT 23 FŐS KERETE A KONFÖDERÁCIÓS KUPÁRA
Kapusok: 12 Bernd Leno (Bayer Leverkusen), 22 Marc-André ter Stegen (FC Barcelona – Spanyolország), 1 Kevin Trapp (Paris Saint-Germain – Franciaország)
Védők: 4 Matthias Ginter (Borussia Dortmund), 3 Jonas Hector (1. FC Köln), 6 Benjamin Henrichs (Bayer Leverkusen), 18 Joshua Kimmich (Bayern München), 2 Shkodran Mustafi (Arsenal – Anglia), 5 Marvin Plattenhardt (Hertha BSC), 16 Antonio Rüdiger (AS Roma – Olaszország), 17 Niklas Süle (Hoffenheim)
Középpályások/támadók: 20 Julian Brandt (Bayer Leverkusen), 14 Emre Can (Liverpool – Anglia), 10 Kerem Demirbay (Hoffenheim), 23 Diego Demme (RB Leipzig), 7 Julian Draxler (Paris Saint-Germain – Franciaország), 8 Leon Goretzka (Schalke), 21 Sebastian Rudy (Hoffenheim), 19 Leroy Sané (Manchester City – Anglia), 13 Lars Stindl (Borussia Mönchengladbach), 9 Sandro Wagner (Hoffenheim), 11 Timo Werner (RB Leipzig), 15 Amin Younes (Ajax – Hollandia)
Szövetségi kapitány: Joachim Löw

AZ OROSZ VÁLOGATOTT 23 FŐS KERETE A KONFÖDERÁCIÓS KUPÁRA
Kapusok: 1 Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva), 12 Vlagyimir Gabulov (Arszenal Tula), 16 Guilherme (Lokomotiv Moszkva)
Védők: 2 Roman Siskin (FK Krasznodar), 5 Viktor Vaszin (CSZKA Moszkva), 6 Georgij Dzsikija (Szpartak Moszkva), 13 Fjodor Kudrjasov (Rosztov), 23 Dmitrij Kombarov (Szpartak Moszkva)
Középpályások: 4 Jurij Gazinszkij (FK Krasznodar), 8 Gyenyisz Glusakov (Szpartak Moszkva), 10 Ruszlan Kambolov (Rubin Kazany), 15 Alekszej Mirancsuk (Lokomotiv Moszkva), 17 Alekszandr Golovin (CSZKA Moszkva), 18 Jurij Zsirkov (Zenit), 19 Alekszandr Szamedov (Szpartak Moszkva), 21 Alekszandr Jerohin (Rosztov), 22 Dmitrij Taraszov (Lokomotiv Moszkva)
Támadók: 7
Dmitrij Poloz (Rosztov), 9 Fjodor Szmolov (FK Krasznodar), 11 Alekszandr Buharov (Rosztov), 20 Makszim Kanunnyikov (Rubin)
Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov

A PORTUGÁL VÁLOGATOTT 23 FŐS KERETE A KONFÖDERÁCIÓS KUPÁRA
Kapusok: 22 Beto (Sporting CP), 1 Rui Patrício (Sporting CP), 12 José Sá (FC Porto)
Védők: 2 Bruno Alves (Cagliari – Olaszország), 19 Eliseu (Benfica), 6 José Fonte (West Ham – Anglia), 5 Raphaël Guerreiro (Borussia Dortmund – Németország), 3 Pepe (Real Madrid – Spanyolország), 11 Nélson Semedo (Benfica), 4 Luís Neto (Zenit – Oroszország), 21 Cédric Soares (Southampton – Anglia)
Középpályások: 14 William Carvalho (Sporting CP), 15 André Gomes (Barcelona – Spanyolország), 8 Joao Moutinho (Monaco – Franciaország), 13 Danilo Pereira (FC Porto), 16 Pizzi (Benfica), 23 Adrien Silva (Sporting CP)
Támadók: 18 Gelson Martins (Sporting CP), 17 Nani (Valencia – Spanyolország), 20 Ricardo Quaresma (Besiktas – Törökország), 7 Cristiano Ronaldo (Real Madrid – Spanyolország), 9 André Silva (FC Porto), 10 Bernardo Silva (Monaco – Franciaország)
Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Az ÚJ-ZÉLANDI VÁLOGATOTT 23 FŐS KERETE A KONFÖDERÁCIÓS KUPÁRA
Kapusok: 1
Stefan Marinovic (Unterhaching – Németország), 12 Glen Moss (Newcastle United Jets – Ausztrália), 23 Tamati Williams (RKC Waalwijk – Hollandia)
Védők: 2 Sam Brotherton (Sunderland – Anglia), 3 Deklan Wynne (Vancouver Whitecaps – Kanada), 4 Themi Tzimopoulos (Jannina – Görögország), 5 Michael Boxall (SuperSport United – Dél-Afrika), 16 Dane Ingham (Brisbane Roar – Ausztrália), 17 Thomas Doyle (Wellington Phoenix), 18 Kip Colvey (San Jose Earthquakes – Egyesült Államok), 20 Tommy Smith (Ipswich Town – Anglia), 21 Storm Roux (Central Coast Mariners – Ausztrália), 22 Andrew Durante (Wellington Phoenix)
Középpályások: 6 Bill Tuiloma (Marseille – Franciaország), 8 Michael McGlinchey (Wellington Phoenix), 14 Ryan Thomas (PEC Zwolle – Hollandia), 15 Cleyton Lewis (Auckland City)
Támadók: 7 Kosta Barbarouses (Wellington Phoenix), 9 Chris Wood (Leeds United – Anglia), 10 Shane Smeltz (Borneo FC – Indonézia), 11 Marco Rojas (Melbourne Victory – Ausztrália), 13 Monty Patterson (Ipswich Town – Anglia), 19 Alex Rufer (Wellington Phoenix)
Szövetségi kapitány: Anthony Hudson

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik