Kiállítás: az Aranycsapat és Lóránt Gyula címmel nyílt tárlat Kőszegen

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.02. 20:47
null
A kiállítás január 9-ig tekinthető meg. (Fotó: Facebook/Kőszeg)
Lóránt Gyulára, az Aranycsapat egykori középhátvédjére emlékeznek azzal a kiállítással, amelyet csütörtökön nyitottak meg a legendás labdarúgó szülővárosában, Kőszegen.

 

A fényképekből, tablókból, személyes tárgyakból és igazi sportrelikviákból álló tárlatot Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Jurisics-vár lovagtermében.

Elmondta, a 2011-ben alapított, általa vezetett intézet a világ minden tájáról igyekszik összegyűjteni minden tárgyi emléket, amely az Aranycsapathoz köthető. Elsőként Puskás Ferenc hagyatékát vásárolták fel, majd az érintett családok segítségével Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és a többi csapattag hagyatékából is értékes emlékekhez jutottak hozzá.

A gyűjtemény egy részéből állították össze azt a kiállítást, amelyet Madrid, Barcelona és Manchester után számos magyarországi és külhoni településen is bemutattak és amely szavai szerint a koronavírus-járvány miatt megkésve, de most végre eljutott Lóránt Gyula szülővárosába, Kőszegre is.

Básthy Béla (Fidesz), Kőszeg polgármestere elmondta: Lóránt Gyula nevét sporttelep, utca, sportegyesület és futballcsapat is őrzi, 2011 májusában pedig a sportoló kérésének megfelelően hamvai is hazatértek városába, ahol nagy tisztelet és büszkeség övezi az emlékét.

A kiállítás január 9-ig tekinthető meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik