Nakata Hidetosi két arca: 2001-ben olasz bajnoki címet nyert az AS Romával, mjad a hosszú körutazása végén az alkoholos rizsital, a szaké „nagykövete” lett (Fotók: AFP, South China Morning Post)

 

Húsz éve, 2001. május 6-án a Serie A történetének egyik legemlékezetesebb, drámai fordulatokat hozó mérkőzésén a táblázatot vezető AS Roma a Stadio delle Alpiban 0–2-es állásról egyenlített a Juventusszal szemben, és a döntetlennel meghatározó lépést tett a bajnoki cím felé. A mérkőzés hőse a megsérülő Francesco Totti cseréjeként pályára lépő, hatalmas gólt rúgó, majd gólpasszt jegyző Nakata Hidetosi volt. A visszafogott, mégis erős kisugárzású japán sportember a modern futball csendes lázadója: 29 évesen hátat fordított a professzionális labdarúgásnak, elindult megismerni a világot és szülőföldjét, manapság pedig a japán hagyományok elhivatott képviselőjeként a jellegzetes helyi rizspárlat, a szaké készítése és forgalmazása köti le az idejét.

NÉVJEGY: NAKATA HIDETOSI 
Született: 1977. január 22., Kofu
Nemzetisége: japán
Sportága: labdarúgás
Posztja: középpályás
Klubjai: Bellmare Hiracuka (1995–1998), Perugia (olasz, 1998–2000), AS Roma (olasz, 2000–2001), Parma (olasz, 2001–2004), Bologna (olasz, 2004), Fiorentina (olasz, 2004–2005), Bolton (angol, 2005–2006)
Kiemelkedő sikerei:  olasz bajnok (2001), Olasz Kupa-győztes (2002)
Válogatottság/gól: 77/11

Az említett csodaidényben a Nakata mellett Totti, Gabriel Batistuta, Vincenzo Montella és Cafu nevével fémjelzett AS Roma azóta is hiába várja az újabb aranyérmet, de az ázsiai középpályás, a divatszakmában elért sikerei miatt japán Beckhamnek is becézett futballista pályafutásában is egyedülálló a 2001-es siker. Noha a Serie A-ban megfordult a Perugia, a Parma, a Bologna és a Fiorentina együttesében, sőt a Boltonnál belekóstolt a Premier League közegébe is, a fővárosiakkal nyert scudetto maradt futballban elért csúcsteljesítménye. Az 1977-ben született labdarúgó történetét értékelve mégsem a klasszikus sportszempontok, a statisztikák, a győzelmek, a vereségek a mérvadók, hanem az emberi tényezők. Hogy személyes tapasztalattal is erősítsem a sajátos olvasatot, meg kell vallanom, újságírói éveim egyik legemlékezetesebb beszélgetését folytattam Nakatával Monacóban, a 2014-es Golden Foot-díjátadó gála után. Egyszerűen, tisztán, őszintén és harag nélkül beszélt arról, amit mindannyian a mai labdarúgás betegségének érzünk – és ami miatt váratlanul és szokatlanul korán befejezte a futballt.

„Mindig is imádtam a futballt, és mind a mai napig imádom
 – magyarázta hét éve a monacói sajtószobában. – Csakhogy én úgy szerettem a játékot, mint egy gyerek, nem pedig munkaként. Nem állítom, hogy a legtöbb labdarúgó a pénzért futballozik, mégis látni a sportág árnyoldalát. A futball nagy-nagy üzlet lett. Egyre nehezebb volt kizárólag a teljesítményemre összpontosítanom, és elérkezett a pillanat, amikor azt mondtam magamban: ha a futball munkává válik, akkor ki kell lépnem ebből a világból, és örömből játszani tovább.”

A volt futballista maga is kipróbálta a hagyományos mesterségeket

 

A halk szavú japán sportember mondatai visszhangoztak a fülemben akkor is, amikor néhány hete a Sportweek című olasz hetilap hasábjain felfedeztem a róla készült friss riportot. „Sohasem nevettem ennyit” – szólt a cikk címe, Oscar Maresca szövege pedig egy kiegyensúlyozott, saját magával és környezetével megbékélt személyiség világát tárta az olvasó elé. A már ismerős, ám itt talán még pontosabban megragadott kulcsgondolattal:  „Nekem a futball a kistestvérem. Neki köszönhetem, hogy beutaztam a világot és annyi barátra szert tettem. Alighanem az Olaszországban töltött hét év nélkül sem lennék az, aki most vagyok. De nem bánom, hogy korábbi életemet hátrahagytam. Engem a szenvedély hajtott, és amikor úgy éreztem, megváltozott a labdarúgásban a környezet, inkább visszaléptem. Sohasem árulnám el a kistestvéremet pénzért. Futballista akartam lenni, amióta csak először labdába rúgtam az általános iskola udvarán, de eljött az idő, hogy új életet kezdjek, új utazásra induljak.”

És ezt Nakata esetében szó szerint kell érteni. Mint Monacóban elmesélte, a pályafutása során átélt külföldi túrákra felemás érzéssel gondolt vissza, hiszen hiába volt jelen fizikailag izgalmasabbnál izgalmasabb, számos kulturális értékkel büszkélkedő városban, a csapat legtöbbször szigorúan a repülőtér–szálloda–stadion háromszögben mozgott, így szinte bekötött szemmel sodródott a világ csodái közelében. A hiányt utólag igyekezett pótolni, éveken keresztül járta az országokat a földkerekség minden szegletében, hogy megismerje a különböző vidékek sajátosságait, tanuljon a népekről és a népektől. A több mint száz helyszínt érintő utazássorozat keretében megcsodálta Budapestet is, sőt a magyar nyelvvel is igyekezett barátkozni, a hercegségi városban kissé japános kiejtéssel ugyan, de felismerhetően mondta ki az emlékezetében rögzült „köszönöm” és „egészségedre” szavakat.

EGY JAPÁN VILÁGJÁRÓ GONDOLATAI

„Sohasem lépek többé pályára professzionális futballistaként.
De nem hagyom abba a játékot, amelyet olyannyira szeretek.”

„Európában újra és újra szembesültem azzal,
mennyire keveset tudnak az emberek Japánról.”

„Külföldi pályafutásom fő tanulsága a felismerés volt,
hogy mennyire meghatározó az emberek közötti érintkezés.”

 

Ám talán a nagyvilágnál is jobban érdekelte szülőhazája, amelynek negyvenhét prefektúráját szépen sorban, időt nem spórolva, egy-egy vidéken hónapokat töltve járta végig autójával. Kereste a helybeliekkel a kapcsolatot, igyekezett a japán mesterségeket, a hétköznapok és a művészet minden rétegét felfedezni és képekkel, videókkal dokumentálni. A Sportweek hetilapnak már múlt időben beszélt tapasztalatairól, amelyeket a Nemzeti Sportnak adott korábbi interjúban friss élményként tálalt.

Az ültetvényeken megismerte a mezőgazdasági dolgozók életét is

„Rádöbbentem, hogy alig tudok valamit a japán kultúráról. Kérdeztek Japánról, és képtelen voltam bármit is mondani. Fiatalon elhagytam az országot, nem tanultam róla eleget, és nem is volt időm felfedezni. Hat éve (2008-ban – a szerző) elindultam, hogy bejárjam egész Japánt, sorra a fontosabb városokat, találkozzak földművesekkel, kézművesekkel, szakékészítőkkel, panziókban szálljak meg, megismerjem a helyieket. Rövid távon azt a célt tűztem magam elé, hogy a japán kézműveseket, gazdákat támogassam. A világból kivesznek a kézzel készített tárgyak, mert minden az egyszerűség, a tömegtermelés irányába halad, ezért segítségre szorulnak azok, akik őrzik a hagyományt. Ez foglalkoztat a leginkább.”

Küldetését annyira komolyan vette, hogy immár évek óta a tradicionális japán rizsborként emlegetett, valójában gyártási módját tekintve a bor helyett inkább a sörrel rokon szaké készítésével és forgalmazásával foglalkozik – a Japan Craft Sake Company vezetőjeként és a Sakenomy alkalmazás képviselőjeként futballban szerzett népszerűsége kifejezetten segíti a különleges hagyományápolást. Ahogy a cég Nakata által aláírt bemutatkozó szövege végén olvashatjuk: „Szeretnénk a kivételes japán értékeket eljuttatni a világnak, és biztosítani, hogy kiállják az idő próbáját.”


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 8-i lapszámában jelent meg.)