Kép: rózsaszín, fekete – ilyen lesz Beckham csapatának logója?

Vágólapra másolva!
2018.08.19. 10:50
Az angol válogatott és a Manchester United korábbi középpályása, David Beckham Indonéziában, Sumba szigetén tanította futballozni a helyi gyerekeket, akik lelkesen figyelték a volt klasszis tanácsait és mozdulatait.

„Különleges nap volt, öröm volt látni a sok boldog helyi diákot” – írta a közösségi oldalán Victoria Beckham, aki a gyerekekkel együtt szintén részt vett a rendezvényen. Időközben kiszivárgott a David Beckham alapította MLS-csapat neve és címere, és ha helytállóak az információk, a Club de Futból Miami elnevezésű együttes a hétköznapinak semmiképp sem nevezhető rózsaszín-fekete színösszeállításban indulna – a hírek szerint 2020-ban.

Football Whispers on Twitter

This is rumoured to be the team logo of David Beckham's @MLS team. Nice!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik