Káposztatárolóból impozáns komplexum – a szombathelyi Illés Akadémia fejlődéstörténete

Azt hisszük, már Ausztriában járunk, pedig éppen csak elhaladunk a „Szombathely áthúzva” tábla mellett.

A tévedés csak azért történhetett, mert a vasi megyeszékhelyről Felsőőr – Oberwart – felé vezető útról balra pillantva megláttuk az Illés Akadémia impozáns komplexumát, a futballpályákkal körülölelt, háromemeletes, természetesen zöld-fehérre festett modern épületet, amely a fiatal szombathelyi futballisták kényelmes otthona. Olyan létesítmény, ahová örömmel lép be az ember, akár labdarúgó, akár edző vagy éppen hozzánk hasonló vendég. És nagyon hasonlít azokra az utánpótlás-nevelő bázisokra, amelyeket előszeretettel mutogattak nekünk néhány éve a nyugati kluboknál az előrelépés zálogaként.

Pedig az intézmény megalakulása óta sok mindennel lehetett itt büszkélkedni, csak az infrastruktúrával nem. E téren szinte az ország összes többi akadémiája előrébb volt, és jobb híján egy-egy bemutatkozó körúton a kiszemelt, elcsábítandó játékosnak az egyéb erényeket kellett kidomborítania az akadémia vezetőinek.

„Hogy mivel tudtuk elérni, hogy egy fiatal futballista a szüleivel együtt mellettünk döntsön? Talán a produktivitásunkkal  – adja meg a kézenfekvő és egyszerű választ alkalmi idegenvezetőnk, a Haladás klublegendája, Tóth Miklós, aki a kezdetektől részt vesz az Illés Akadémia munkájában, és most utánpótlás-menedzserként dolgozik. – Szerencsére a nálunk pallérozódó ifjak közül sokan bemutatkozhattak az élvonalban, válogatott játékosok is kikerültek sorainkból: büszkék lehetünk Kovács Istvánra, Ugrai Rolandra, Radó Andrásra, Dombó Dávidra vagy éppen Kiss Tamásra. Aki minket választott, láthatta, hogy az akadémiáról van továbblépési lehetőség, hogy mást ne mondjak, a jelenleg másodosztályú Hali keretének csaknem hatvan százaléka saját nevelésű játékos. Az akadémiákat különböző szempontok alapján rangsoroló Double Pass kétszer vizsgált minket, egyszer országos szinten másodikok, aztán negyedikek lettünk, de az biztos, hogy infrastruktúra tekintetében az utolsók.”

KÁPOSZTATÁROLÓ ÉS KONTÉNER

Amikor 2007-ben Illés Béla korábbi játékostársaival és barátaival, Halmai Gáborral, Kuttor Attilával, Csertői Auréllal és Kóbor Lászlóval felkarolta a szombathelyi akadémiaalapítás ötletét, a létesítmény jelenlegi helye még mezőgazdasági terület volt gyümölcsössel, veteményessel. Az új tulajdonosok a Herman Ottó Szakképző Iskolától megvásárolt épületben, egy káposzta- és almatárolóban alakították ki az öltözőket, de annyira szűkös volt a hely, hogy a helyiség egyik felében öltöztek át az edzésre a trénerek, miközben a másik sarokban a titkárnő az adminisztrációt végezte. Még szerencse, hogy senki sem volt túlságosan szégyenlős.

„Amikor Orbán Viktor miniszterelnök 2012-ben meglátogatott minket, még mindig az az épületünk volt, mellette konténeröltözők és két pálya – folytatja Tóth Miklós. – Szerencsére 2014-ben kormányhatározat született a fejlesztésről, a munka 2018-ban kezdődött, és idén januárban vehettük birtokba a minden igényt kielégítő létesítményt. Immár hét nagy méretű füves és két műfüves pályával rendelkezünk, illetve vannak kisebb gyakorló területek is. Az új pályáinkon még erősödnie kell a gyepnek, de hamarosan birtokba vehetjük, és már nem kell annyit törni a fejünket az edzésidőpontok beosztásakor.”

Mert futballistából van elég az Illés Akadémiánál. Összesen 360 labdarúgó-palántát nevelnek, és ez nagy felelősséggel jár. Hitvallásuk szerint ez misszió, napi 24 órás szolgálat. A hagyományos fiú korosztályok mellett a női szakág is „dübörög”, hamarosan egyedülálló műhellyé válhat az országban. És ugyancsak itt edződnek szoros szakmai együttműködés keretében a legkisebbek, a szombathelyi Lurkó UFC égisze alatt.

„A városban több utánpótlásnevelő-műhely működik, a legtöbb gyerek a Lurkótól érkezik hozzánk, de más vasi egyesülettől is veszünk fel játékosokat. Az utánpótláskorú labdarúgók célja bekerülni az akadémiára, hiszen itt kapják meg a legmagasabb szintű képzést, s ennek presztízsével a szülők is tisztában vannak. A nyugati határszélen dolgozunk, ráadásul a Dunántúlon több akadémia is található, így leginkább a vasi régióból keressük a tehetségeket, de öt játékosmegfigyelőnk járja az országot és kutatja fel az ügyes gyerekeket” – mondja a működésről Tóth Miklós.

A lokálpatriotizmus, a kötődés meghatározza az akadémián a mindennapokat, de aki innen távozik, a későbbiekben az is a legnagyobb szeretettel beszél az itt eltöltött évekről, az emberségről, a családias hangulatról, a képzésről és az odafigyelésről, amely a növendékeket körülveszi. Ez az atmoszféra szinte minden pillanatban érezhető az akadémia falain belül. Délidő van, a játékosok rendezetten, a vírushelyzet miatt meghatározott időpontban és csoportokban érkeznek ebédelni az étterembe, a fiatalok méterekről köszönnek a felnőtteknek, majd udvariasan előreengednek az ajtóban és türelmesen kivárják a sorukat, hogy méretes adagot kapjanak az aznapi ragulevesből és a barnamártásos húsból, amelyhez kuszkusz köret jár. Mindenki kedvére válogathat salátákból és gyümölcsökből, természetesen az Illés Akadémián is főállású dietetikus állítja össze a menüt. Általános vélemény, hogy a kosztra nem lehet panasz, s miután megkóstoljuk, ezt mi is megerősíthetjük. A nagy roham végén aztán maga a névadó-igazgató, Illés Béla is megérkezik ebédelni, a kirakott tálcákhoz közeledve átölel egy srácot, a fiát, a 19 éves Bencét, aki szintén az akadémia növendéke volt, édesapjához hasonlóan támadó középpályás, és jelenleg az NB III-s Pápában futballozik.

„Nagyon nehéz dolga van, mint minden gyereknek, akinek az édesapja vagy édesanyja sikeres volt a pályáján. Akármit csinál, mindig hozzám hasonlítják, és ez állandó teher. Én egyáltalán nem helyezek rá nyomást, miért tenném, ha valaki, hát én tudom, milyen állandóan nyomás alatt futballozni” – mondja az akadémia igazgatója a leves kanalazgatása közben.

MOTIVÁLTAN ÉS PRECÍZEN
Ebéd után aztán akad, akinek még tanulnia kell, minden más oktatási intézményhez hasonlóan az Illés Akadémián is jelenleg online tanórák vannak, vagyis sokan a laptopjukhoz térnek vissza a délutáni tréning előtt.

Ez azért is jó, mert Tóth Miklós kalauzolása mellett egy kis betekintést nyerhetünk az akadémia növendékeinek mindennapjaiba. A földszinten végeláthatatlan, zöld dekorációval és motivációs üzenetekkel „teleírt” fehér falak fogadnak, érezni lehet, hogy minden új, de azt is, hogy az itt tevékenykedők figyelnek környezetük megóvására. Az első felirat, amit a falon olvashatunk, máris meghozza kedvünket, hogy a többit is végigpásztázzuk: „A győztesek sohasem adják fel. Akik feladják, sohasem győznek.” És bizony, ha ilyen mentalitást sikerül kialakítani a fiatalokban, nagy baj a későbbiekben sem lehet.

A létesítmény csodálatos, nyolc öltöző szolgálja ki az igényeket és nyújt komfortot, a rehabilitációs, a masszőr- és az orvosi szoba mind-mind nélkülözhetetlen helyiségei az akadémiának. A játékoskijáró két oldalán cipőkefék és mosdótálak sorakoznak, így nincs olyan játékos, aki edzések vagy meccsek végeztével sáros stoplissal baktatna végig a tiszta öltözőfolyosón. Tóth Miklós büszkén mutat a szertárajtó mellett kialakított békebeli felhúzhatós ablakra, a 90-es évek egyik legjobb szombathelyi játékosa nosztalgiázva idézi fel, amikor neki is ilyen kereten keresztül adták ki a szerelést, csak éppen valamivel rosszabb minőségűt, toldozottat-foldozottat, de mégis mindig nagy öröm volt átvenni. A szertárban minden mez, nadrág, melegítő precízen hajtogatva, egymásra pakolva sorakozik a polcokon, és az edzésekhez használt segédeszközök – medicinlabdák, hengerek, hulahoppkarikák, bóják, gumikötelek, megkülönböztető dresszek – mennyisége is ámulatba ejtő, vélhetően innen nem hiányzik egyetlen olyan tárgy sem, amely egy tréningen szükséges.

MÉG GYORSABB GONDOLKODÁS KELL
Tóth Miklós ezért is hangsúlyozza, azzal, hogy az Illés Akadémia bekerült a húsz államilag elismert utánpótlásnevelő-intézmény közé, további távlatok nyíltak. Infrastruktúra és humánerőforrás terén olyan előrelépés tapasztalható és még várható is, amely után nem lehet kifogásokat keresni, csak dolgozni kell, és a lehető legjobb játékosokat kinevelni. A létesítmény konditerme például a saját erőből vásárolt és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által biztosított eszközök révén is lélegzetelállító, de az Illés Akadémia nagy hasznát veszi a sportolók teljesítményét és egészségügyi adatait rögzítő műszereknek vagy éppen az antigravitációs futópadnak, amely a testsúly húsz százalékát képes elnyelni edzés közben, a térdsérülés utáni rehabilitációját végző sportolónak ez óriási segítség.

Persze erre mondja Illés Béla – aki az elmúlt évtizedek egyik legfineszesebb, legtechnikásabb magyar futballistája volt –, hogy nagyon hasznos a mérés és a fizikai erő, de szerinte a magyar futball nem ezen a téren van a legnagyobb hátrányban, hanem gondolkodási sebességben. Remélhetőleg az infrastruktúra fejlesztése, az alapok biztosítása után tényleg olyan szakmai munka zajlik majd az akadémiákon, amely ezen a téren is előrelépést ígér.

A létesítmény első emeletén a fiúk kétágyas kollégiumi szobáit nézhetjük meg, és itt található négy tanterem is, amely vélhetően szeptembertől látja el funkcióját. Az igazgatóhelyettes, Hoffman Henriett örülne, ha minden nap vendégek érkeznének az akadémiára, mert a srácok erre az alkalomra különösen készültek, és gyönyörű rendet raktak a szobájukban. A második emelet a lányoké, a felső szinten pedig a háttérfeladatok ellátását végző egységek irodái vannak – Illés Béla és Tóth Miklós egy olyan teraszra léphet ki saját szobájából, ahonnan a létesítmény összes pályája látható.
Innen, aztán később már testközelből is szemügyre vesszük a javában zajló délutáni edzéseket, amelyeken olyan korábbi kiváló labdarúgók magyaráznak az ifjaknak, mint Rugovics Vendel, Szekér István, Horváth András vagy éppen a kapusedző Rózsa Dániel és Németh Gábor.

Az ifjak pedig dolgoznak rendesen a jó minőségű füvön, mert tudják, ha jól teljesítenek, lesz esélyük bekerülni a saját neveléseket előszeretettel foglalkoztató Haliba, és persze lehet merészebbet is álmodni, elég csak a válogatott Kovács Istvánra, Ugraira, vagy az NB I-es gólkirály Radóra gondolni.
Szombathely most már szinte minden értelemben nyugat, jöhet az igazi szintlépés.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. április 24-i lapszámában jelent meg.)