Játékossors: sztrókot kapott a Salzburg védője, példájával segítene

Vágólapra másolva!
2019.12.23. 19:15
null
Patrick Farkas egy darabig beszélni sem tudott, most újra edzésbe állt (Fotó: AFP)
Október óta nem lépett pályára a Red Bull Salzburgban Patrick Farkas, az együttes 27 esztendős, osztrák utánpótlás-válogatott játékosa. A futballista most a klub hivatalos honlapján megjelent interjúban árulta el: sztrókot kapott a Napoli elleni Bajnokok Ligája meccset megelőző edzésen. Az agyába került vérrög miatt ideiglenesen lebénult, még beszélni sem tudott, ugyanakkor két hónappal a történtek után újra ott van a salzburgi edzőpályán…

 

Nincs mit titkolni, sőt, mindenkinek tudnia kellene, mi történt valójában velem: sztrókot kaptam – idézi a videointerjúban elhangzottakat az ESPN. – A saját testem rabja voltam. Mozdulni akartam, de nem tudtam. Átsuhant a gondolataim közt, hogy itt a vég.

Farkas szerencséjére hamar érkezett a segítség, két hónap elteltével pedig fokozatos terhelés mellett, de újra elkezdhetett mozogni, edzeni. A játékos hozzátette, bár továbbra is vérhígító szert kell szednie, reményei szerint 2020 elején a pályára is visszatérhet, jelen állás szerint ugyanis műtétre nem lesz szüksége.

Az egészet magam mögött szeretném hagyni. Sokat keresgéltem az interneten és képtelen voltam hasonló sorsra jutott profi sportolót találni. Ha a világon van bárki, nyugodtan megkereshet. Szeretnék a tapasztalataimmal segíteni az esetleges sorstársaimnak. Segíteni, támogatni és megmutatni nekik: hogy új erőt merítve lehet továbblépni a történtekből– tekintett előre Farkas.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik