Játékossors: Jackson Martínez bejelentette visszavonulását

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.07. 07:48
null
Jackson Martínez a Portimonense játékosaként (Fotó: AFP)
A 34 éves Jackson Martínez – aki mióta elhagyta a Portimonensét, csapat nélkül van – vasárnap éjjel bejelentette a visszavonulását – írja a Marca.

 

A kolumbiai Jackson Martínez két idény alatt 12 gólig jutott a Portimonensében, s most úgy döntött, befejezi.

A 34 éves támadó neve erősen egybeforr a kolumbiai Independiente Medellínével – hangsúlyozza a Marca –, amely együttesben 2004 és 2009 között 136 mérkőzésen 55 gólt szerzett. Martínez 40-szer ölthette fel a válogatott mezét, amelyben kilencszer volt eredményes.

„Elérkezett a visszavonulás ideje” – állítja Santy Martínez, a Múnera Eastman Rádió kommentátora. Hozzátette: sok örömöt szerzett nekik Martínez, aki fegyelmezettségének és komolyságának köszönhetően megvalósította az álmait, remek személyiség és mindent köszön neki.

 


 

Több mint 300 mérkőzésből álló profi pályafutása alatt Martínez olyan csapatokban játszott, mint a már említett Independiente Medellín, a Porto vagy éppen az Atlético Madrid.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik