Játékossors: ismét légiósnak állt a világ legidősebb profi labdarúgója

Vágólapra másolva!
2023.01.29. 21:32
null
Miura (jobbra) fél évre búcsút int Japánnak (Fotó: AFP)
Ismét Európába igazolt a világ legidősebb profi labdarúgójaként ismert 55 éves Kazujosi Miura. A portugál O Jogo beszámolója szerint a „Kazu király” becenévre hallgató csatár pénteken már részt is vett az orvosi vizsgálatokon, s hamarosan be is mutatják új csapatánál, a portugál másodosztályban 9. helyen álló Oliveirensénél.

 

December elején számoltunk be róla, hogy a világ legidősebb profi labdarúgója, az 55 éves japán Kazujosi Miura pályafutása 38. idényében újfent légiósnak állt, s 24 (!) évvel azt követően, hogy 1999-ben a Dinamo Zagrebnál szerepelt, ismét az öreg kontinensre igazol: a portugál másodosztályú Oliveirense fél évre szóló kölcsönszerződést kötött a Yokohama FC-től érkező támadóval – számolt be róla az O Jogo.

A lap értesülése szerint a csatár már túljutott az orvosi vizsgálatokon, s hamarosan be is mutathatják új csapatánál.

„Kazu király” 1986-ban a brazil Santosban kezdte pályafutását profiként, aztán több brazil és japán együttesben is megfordult. Európában az olasz Genoában, majd a zágrábi Dinamóban játszott, de légióskodott Sydneyben is. A japán válogatottban 89 meccsen jutott szóhoz, és 55 gólt szerzett 1990 és 2000 között.

A csatár tavaly azt nyilatkozta, nem hiszi, hogy valaha is abbahagyja a labdarúgást.

Miura a japán élvonal legidősebb gólszerzője, valamint a válogatott történetének második legeredményesebb futballistája.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik