Játékossors: egy hónapig sem volt Oroszországban, visszatért a BATE-hoz a volt FTC-támadó

Vágólapra másolva!
2020.09.29. 10:02
null
Mikalaj Szihnyevics valamivel több mint másfél év után ismét a BATE játékosa (Fotó: fcbate.by)
Három mérkőzés és kevesebb mint egy hónap után elhagyta az orosz élvonalbeli FK Himki labdarúgócsapatát, és visszatért a BATE-hoz Mikalaj Szihnyevics, a Ferencváros korábbi támadója – számolt be róla a fehérorosz klub a hivatalos honlapján.


A 28 éves csatár szeptember elején távozott az FTC-től, majd néhány nappal később aláírt a Premjer-Ligában újonc Himkihez, ám nem sokáig tartott számára a moszkvai kaland: három mérkőzésen (két bajnokin és egy kupameccsen) összesen 134 percet játszott, majd hazatért korábbi csapatához, a BATE-hoz.

A fehérorosz klub hétfőn a hivatalos honlapján jelentette be Szihnyevics szerződtetését, azt nem közölve, hogy a 18-szoros válogatott támadó mennyi időre kötelezte el magát az egyesülethez.

Szihnyevics 2014 és 2018 között már volt a BATE játékosa, ez idő alatt öt fehérorosz bajnoki címet nyert a csapattal, és minden sorozatot figyelembe véve 158 mérkőzésen 44 gólt szerzett.

A 194 centiméter magas futballista a Ferencvárosnál másfél évet töltött el, 44 meccsen hétszer volt eredményes.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik