Játékossors: a „dzsihádista” egy meccs után távozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 18:07
Gaël Givet mindössze egyetlen meccset játszott korábbi francia labdarúgóklubjában, az Evianban. Az eset még 2014-ben történt, de hogy miért csak egyszer lépett pályára, és hogy miért távozott, az csupán most derült ki, amikor Givet interjút adott a Le Parisiennek.

„A Eviannál három nappal az első mérkőzésem előtt az elnök behívatott az irodájába. Olyan dolog miatt, amely őrültségnek tűnt, és semmi köze sem volt a futballhoz. Undorítónak tartottam az egészet, mivel az arcszőrzetemmel volt a gond!"

„Arra akartak kényszeríteni, hogy vágassam le a szakállamat, mert túl hosszú. Már 33 éves vagyok, nem bánhatnak így velem. Dzsihádistának gondoltak, miközben nem is tértem át az iszlám hitre."

Az incidens után Givet az Arles-Avignon labdarúgója lett, jelenleg pedig a francia másodosztályú Tours-t erősíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik