Népsport: India mezítlábas csodacsapata

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.01.08. 11:01
null
Jönnek a mezítlábas csapat tagjai, akiknél a cipő kifejezetten veszélyes volt, ha felhúzták, vadak, durvák voltak a meccseik
Címkék
Kis híján legyőzte Franciaország nagy hírű válogatottját India mezítlábas csapata az 1948-as olimpián. Felidézzük a legendás esetet, magyar emlékeket is segítségül hívva.

A sporttörténelem egyik elfeledett hőstette az indiai labdarúgó-válogatotthoz kötődik, amely az 1948-as nyári olimpián majdnem legyőzte Franciaország csapatát. Egy véghez nem vitt bravúrt nem szokás ennyi idő után felemlegetni, ami azonban az ilfordi Lynn Road Stadionban történt július 31-én, még majd' háromnegyed évszázad távlatából is tiszteletre és figyelemre méltó teljesítmény. A függetlenségét 1947-ben kikiáltó India első hivatalos válogatott mérkőzését játszotta a kelet-londoni stadiont megtöltő 17 ezer néző előtt, és bár végül 2:1-es vereséget szenvedett, erkölcsi és presztízsgyőztesként kivívta a szemtanúk lelkes elismerését. Ragaszkodtak ugyanis otthoni egyszerű körülményeikhez, a pályára lépő tizenegy indiai labdarúgó közül nyolc mezítláb futballozott, lábfejét csupán gyolcskötéssel burkolva.

A FIFA LÉPETT: KÖTELEZŐ A CIPŐ
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) az 1948-as olimpia furcsa tapasztalatai miatt tette kötelezővé a futballcipő viselését, a feltételt érvényesítve már az 1950-es világbajnokságon is. Ennek éppen az indiaiak miatt volt jelentősége, ugyanis máig tartja magát az elképzelés, hogy India csapata az új előírás miatt lépett vissza a brazíliai tornától. Valójában elsősorban a magas utazási költségek jelenthettek akadályt, a korabeli csapat meghatározó tagja, Szajlen Manna legalábbis utólag tagadta a mezítlábas tilalmat emlegető változatot.

Balai Dasz Csatterdzsi szövetségi kapitány csapata néhány kétes sportértékű angliai felkészülési mérkőzéssel, gyári és alsóbb osztályú együttesek ellen hangolt a nagy megméretésre, a Department Store XI elleni 15:0, a Metropolitan Police elleni 3:1, a Pinner FC elleni 9:1, a Hayes elleni 4:1 és az Alexandra Park FC elleni 8:2 óvatos bizakodásra adott okot. Ami a stopliskérdést illeti, az indiai labdarúgók nem voltak hozzászokva a cipő viseléséhez, többségüket kifejezetten zavarta, ha nincs szabadon a lábuk. Végül abban maradtak, hogy ha esős, felázott, mély a talaj, akkor felveszik a futballcipőt, ha viszont a körülmények nem kényszerítik rá őket, maradnak a természetes „viseletnél”, csupán egy vastag bandázzsal védik lábfejüket. Az érdekességre már a válogatott bemutatkozása előtt felfigyelt a Népsport helyszíni tudósítója.

„Vannak még takarékos emberek. India labdarúgócsapata megérkezett és kapitányuk, bizonyos Taj Mahomed kijelentette, hogy szép időben mezítláb játszik a csapat, a kapust kivéve. »Már annyira megszoktuk a mezítlábas játékot, hogy csak esős időben húzunk cipőt. Sokkal finomabban lehet a labdát kezelni, ha nincs a lábon cipő.« (Próbáljanak meg egyszer játszani Kónya Pepiék ellen – mezítláb...)”

A cikkben megnevezett félelmetes magyar hátvéd Kónya József (1920–1987), aki ellen híre alapján valóban nem volt ajánlatos kellő védőfelszerelés nélkül csatába szállni. Az akkoriban a Csepelben szereplő, háromszoros válogatott „kullancs” nem volt a finom megoldások híve, ám éppen a londoni olimpia előtt nem sokkal büszkélkedett a sportlapnak fejlődésével: „Ma már nem vagdosom a labdát cél nélkül, hanem ha mód nyílik arra, akkor igyekszem pontosan a társaimhoz adni.”

És ha már fellapoztuk a sportújság régi számait, érdemes idéznünk egy szemelvényt az indiai labdarúgás őstörténetéből. Hogy a mezítlábazás hagyománya milyen régi időkre nyúlik vissza, a Nemzeti Sport egyik 1926-os híre is igazolja: „India egyik reprezentáns csapata, a Kalkutta Wanderers nagyobb túrát bonyolított le és közben ellátogatott Jáva szigetére is, ahol 20 000 néző előtt mérkőzött meg az ottani Herkules csapatával. Az indus csapat bennszülött játékosai életükben még nem húztak cipőt a lábukra, és így mezítláb rúgták a labdát is. A jávaiak 2:1 arányban győztek a mezítlábasok ellen. A közönség nem nagyon fékezte indulatait, úgyhogy a tribünökből és a pénztári házikókból a meccs után csak a faanyag maradt meg.”

A dél-ázsiai futballélet magyar nyelven megfogalmazott emlékeit kutatva találunk még ennél is régebbi forrást, Rosenberg Emil, az MLSZ későbbi alelnöke ugyanis 1912-től Sziámban (a mai Thaiföld) tanított és terjesztette az európai sportkultúrát, majd fogságba esett, és az India ősének számító Elő-Indiába került. Az 1910-es évekből fennmaradt értékes sziámi sportemlék sokat elmond a térség fejlődő sportkultúrájáról és a korabeli akadályokról. „Az európai sportágak közül a nép között egyes egyedül a futball vert gyökeret. (….) A futballt azonban igen jól játsszák a sziámiak. Mezítláb futballoznak, a cipőt nem bírják el. Viszont a talpuk bőre rinocérosz vastagságú. Nem árt azoknak semmi, ha véletlenül belelépnek. A cipőt azonban biztonsági szempontból sem lehetne rajtuk hagyni. Vadak és durvák, a kísérleti »cipős meccsek« a lábtörések seregét eredményezték.”

A sportág regionális gyökereit figyelve meg kell említenünk az Indonézia elődjének számító Holland-India magyar vonatkozású futballtapasztalatait is. Az 1938-as franciaországi világbajnokságon a magyar válogatott első ellenfele éppen az egzotikus ázsiai ország együttese volt, az pedig talán még titokzatosabbá tette a vetélytársat, amikor a Nemzeti Sport helyszíni vb-tudósítója beszámolt a csapat párizsi szállásán gyűjtött személyes benyomásairól. „Ágyban találtuk az egész társaságot. Ingben, pizsamában, meztelen lábakkal heverésztek. Bizony, így sem mutatnak sokat. Feltűnt nekem, hogy lábujjaik mennyire fölfelé görbültek. Egyszerre csak eszembe jutott a Nemzeti Sport zürichi riportja, amelyben a FIFA holland származású titkára elmondotta: Holland-Indiában még nemrégen mezítláb rúgták a labdát a játékosok. Megmutattam Wagenburg kollégának a Nemzeti Sport cikkét, ő csak bólogatott: »Ez én is tudom. De most már csak kis vidéki helyeken játszanak mezítláb... Igaz azért, hogy az itteni játékosok nagy része is mezítláb kezdett el futballozni. És érdekesen rúgják a labdát. Felfelé feszítik a lábujjaikat, és az ujjak alatti résszel, tehát a talpukkal rúgják el az állított labdákat is.«”

Talimeren Ao (jobbra), a csapatkapitány
Talimeren Ao (jobbra), a csapatkapitány

A sportlap budapesti szerkesztőségében valószínűleg derültséget keltett a különös leírás, hamarosan ugyanis a BÖK nevű viccrovatban is helyet kapott az ázsiai ellenfél, ily módon: „A holland-indusok mezítláb játszanak, csak a kapus húz cipőt a kezeire. Valamennyi lábujjuk külön-külön mozgatható s mindegyiket tudják rúgásra használni. Ujjaik felkunkorodnak és talppal rúgnak, sőt olykor sarokkal. Fejelni nem tudnak, mert a fejük nem kunkorodik fel.”Az előzetes élcelődést aztán a mérkőzés nem igazolta, Magyarország ugyanis simán, 6:0-ra legyőzte Holland-Indiát, arról azonban nem tudunk, hogy az ellenfél játékosai mezítláb léptek volna pályára.

Tíz évvel később azonban az indiaiak többsége igen, ám ez a körülmény nem akadályozta őket a játékban, egyenrangú ellenfelei voltak tapasztalt európai riválisuknak. René Courbin révén Franciaország vezetést szerzett, az első félidő hajrájában India tizenegyeshez jutott, azonban a mezítlábas Szajlen Manna a léc fölé rúgta a labdát. A szünet után akcióból egyenlített az ázsiai fél (Sarangapani Raman az ország első hivatalos gólszerzője), és tíz perccel a lefújás előtt, 1:1-es állásnál újabb büntetőhöz jutott – megint nem élt a lehetőséggel, ezúttal a francia kapus védett. Egy perccel a vége előtt René Persillon góljával kiküzdötte Franciaország a 2:1-es sikert és a továbbjutást, a nemzetközi sajtó azonban nem győzte dicsérni India együttesét.

„A franciákat futniuk kellett a pénzük után a mezítlábas indiaiak elől” – írta az egyik brit lap. A sajtótájékoztatón pedig vastaps tört ki, amikor Talimeren Ao, az indiaiak egyik játékosa így fogalmazott, játszva a „foot” („láb”) és a „boot” („cipő”) szavak hasonló csengésével: „Mi játsszuk a footballt, önök pedig a bootballt.”A romantikus mezítlábasok eredménye kivívta Margit brit királyi hercegnő tiszteletét is, sőt VI. György brit király meghívta a labdarúgókat a Buckingham-palotába, ahol az anekdota szerint felemelte Szajlen Manna nadrágszárát, mondván, meg akar győződni arról, hogy valóban vasból van-e a lába, ahogyan lövései ereje alapján állítják.

A hirtelen támadt népszerűséget kihasználva az indiai futballszövetség a hazautazás előtt lekötött még néhány hírverő mérkőzést Hollandiában és Angliában: a válogatott a Sparta Rotterdamtól kikapott 2:1-re, de a Rinus Michels nevével fémjelzett Ajaxot legyőzte 5:1-re, majd kisebb angliai ellenfelekkel mérte össze az erejét. A Boldmere St. Michaels elleni fellépésről megőrződött egy rövid leírás is, amely alapján bár végül 1:0-ra nyertek, az indiai játékosok rettentően szenvedtek a kilencven perc során. Az ok? Az esős időben kénytelenek voltak cipőben játszani.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik