IFFHS: Marozsán Dzsennifer az évtized legjobb női labdarúgója

Vágólapra másolva!
2021.02.02. 13:15
null
Marozsán ötször nyert BL-t (Fotó: AFP)
Marozsán Dzsenifer lett az elmúlt évtized legjobb női labdarúgója a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS). A budapesti születésű játékos az IFFHS honlapjának híre szerint a norvég Ada Hegerberget és a francia Wendie Renard-t megelőzve bizonyult győztesnek – kürtölte világgá a Magyar Távirati Iroda.

Marozsánnak rövid időn belül ez már a második kiemelkedő sportszakmai elismerése, miután januárban az IFFHS őt választotta meg az elmúlt évtized legjobb irányítójának is. Az esztendő legjobbja titulust a futballista – aki a Frankfurttal egyszer, míg az Olympique Lyonnal négyszer nyert Bajnokok Ligáját, német színekben pedig olimpiai bajnok lett – korábban 2016-ban, 2018-ban és 2020-ban is kiérdemelte. Emellett 2017-ben és 2019-ben második, 2013-ban pedig harmadik volt az éves rangsorban.

A férfiaknál az IFFHS listáján a 2011 és 2020 közötti periódus legjobbja címet az ötszörös aranylabdás portugál Cristiano Ronaldo, a Juventus csatára kapta, második lett a spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok hátvéd, a Real Madridot erősítő Sergio Ramos, a harmadik pedig a német válogatottal világbajnok Manuel Neuer, a Bayern München kapusa.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik