Ibra nélkül először nyert a PSG – eldőlt a bajnokság?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 19:21
null
Ibrahimovic nélkül először nyert bajnokit a PSG (Fotó: Action Images)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 32. fordulójában a Paris Saint-Germain Blaise Matuidi 65. percben szerzett góljával 1–0-ra nyert a Troyes vendégeként.

Az eltiltott Zlatan Ibrahimovic nélkül lépett pályára a PSG, márpedig amikor a svéd világklasszis hiányzott a párizsi csapatból, együttese még nem nyert a szezonban bajnokit: két döntetlen és egy vereség volt a mérleg ezeken a találkozókon.

Pozitív előjel volt viszont a masszív védelem a vendégeknél, hiszen Salvatore Sirigu az első 31 fordulójában 19 alkalommal őrizte meg a kapuját a góltól, ennél többször az öt európai topligában senkinek sem sikerült.

A vendégek kapuját aztán már az első 21 percben többször találta el a Troyes, mint a Barcelona a BL-negyeddöntő visszavágóján – igaz, az akkori kettőt azért nem egy nagy kunszt felülmúlni. Gól ezekből sem született ugyanakkor, Eloge Enza Yamissi és Marcos középre tartó távoli lövését is védte Sirigu, csak úgy, mint Camus jobb alsó irányába szálló próbálkozását is.

A párizsiak is próbálkoztak persze, mindjárt a mérkőzés elején Gameiro lövését kellett a jobb alsónál hárítania Yohann Thuramnak, majd az első negyedóra végéhez közeledve Lucas Moura távoli próbálkozásánál is helyén kellett lennie.

Az első fél órához érve Yamissi újabb átlövésénél kellett leérnie a jobb alsóra Sirigunak, aztán Nivet közelebbi helyzeténél is, de ezt is megtette a vendégek kapusa.

A fordulás után Lavezzi nem túl helyezett lövése riogatta a hazai szurkolókat, aztán fölé szálló próbálkozása után a 65. percben a vezetést is megszerezte a PSG: Gregory van der Wiel jobb oldali passzát a hosszún érkező Blaise Matuidi 7 méterről jobb alsóba lőtte (0–1). Ez már a 7. gólja volt a szezonban, ennél többet csak Ibrahimovic és Lavezzi szerzett a PSG-ben.

Az utolsó percekben még volt egy egyenlítése lehetősége a Troyes-nak, de Camus távoli lövését a léc fölé paskolta Sirigu, így a szezonban a 20. alkalommal is lehozta kapott gól nélkül a mérkőzést, a PSG pedig először nyert a bajnokságban Ibrahimovic nélkül.

A PSG 67 ponttal áll jelenleg az első helyen, 10 ponttal megelőzve a később játszó Marseille-t – a párizsiak számára jó előjel, hogy az a csapat, amely 32 forduló után legalább 67 pontot szerzett, eddig mindig megnyerte a bajnoki címet…

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
32. FORDULÓ
Troyes–PSG 0–1
(Matuidi 65.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Paris SG 32 20 7 5 57–20 +37 67
2. Marseille 31 17 6 8 36–32 +4 57
3. Saint-Étienne 32 14 12 6 51–25 +26 54
4. Lyon 31 15 8 8 49–33 +16 53
5. Lille 31 14 10 7 48–31 +17 52
6. Nice 31 14 9 8 45–37 +8 51
7. Montpellier 31 14 6 11 47–37 +10 48
8. Lorient 31 11 11 9 48–50 –2 44
9. Bordeaux 31 10 13 8 29–26 +3 43
10. Rennes 31 12 6 13 41–43 –2 42
11. Toulouse 31 10 11 10 39–38 +1 41
12. Bastia 31 11 6 14 42–56 –14 39
13. Valenciennes 32 9 10 13 41–48 –7 37
14. Ajaccio 31 8 12 11 32–40 –8 34
15. Reims 31 8 10 13 29–37 –8 34
16. Sochaux 31 8 8 15 32–47 –15 32
17. Evian 31 7 10 14 34–44 –10 31
18. Nancy 31 7 9 15 29–47 –18 30
19. Brest 31 8 5 18 29–48 –19 29
20. Troyes 32 4 13 15 36–55 –19 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik