Horvátország: a bíró lazítani akart meccs után, megverték

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 14:56
Ivan Bebek játékvezető a Hajduk Split–Lokomotiva Zagreb horvát bajnoki után Sinjen akart relaxálni, azonban összetűzésbe került a helyiekkel, akik provokálták, majd verekedést kezdeményeztek egy szórakozóhely előtt.

Ivan Bebek és az elkövetők között veszekedés alakult ki, majd tettlegességig fajult az ügy, a felek között. A horvát bíró csupán kikapcsolódni szeretett volna, miután „levezényelte” a Hajduk Split–Lokomotiva Zagreb mérkőzést. Ivan Bebek és az elkövetők között veszekedés alakult ki, majd tettlegességig fajult az ügy, a felek között. A horvát bíró csupán kikapcsolódni szeretett volna, miután „levezényelte” a Hajduk Split–Lokomotiva Zagreb mérkőzést.

A helyszínen lévők szerint Bebeket provokálták, nem ő kezdeményezte a verekedést. Szerencsére a játékvezető nem szenvedett súlyos sérüléseket, amelyet egy szemtanú is alátámasztott.

„Úgy hallottam, hogy jól van Ivan, és bár nem szenvedett súlyos sérüléseket, nehezen dolgozza fel a történteket” – mondta Bruno Maric, aki nem szeretett volna több részletet elárulni a 24sata.hr oldalának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik