A meccs előtt elszántak voltak a hazaiak, végül nehezen nyertek (fotó: nk-osijek.hr)
HORVÁT 1. HNL
18. FORDULÓ

NK Osijek (Eszék)–Istra 1961 1–0 (Miérez 29. – 11-esből) 

ÖSSZEFOGLALÓ

A mérkőzés előtt a tabella második helyén tanyázó, remekül szereplő NK Osijek jogosan bízhatott abban, hogy biztosan legyőzi a pólai Istrát, amely igen kevés gólt szerzett eddig a bajnokságban, és az utolsó előtti helyen állt.

A biztos hazai győzelemből aztán nem lett semmi, mert a vendégek váratlanul agresszív játékkal lepték meg a kék-fehéreket. Majdnem félóra telt el a meccsből, és alig-alig forogtak veszélyben a kapuk, és bár az eszékiek valamivel többet kezdeményeztek, az Istra védelme jól állta a sarat.

Egészen a 29. percig, amikor a Bockaj felrúgása miatt megítélt büntetőt Miérez lőtte be, igaz, csak másodszorra, mert az elsőt elrontotta, de szerencséjére a bíró újrarúgatta a tizenegyest. 1–0

A vezetés tudatában az Eszék nem nagyon törte össze magát, őrizgette ezt a csekély előnyt, és várta az Istra támadásait. Ezek a második félidőben érkeztek meg, és ha nem véd remekül Ivusic, akkor talán egyenlítenek a zöld-sárgák. Ivusic azonban mindent mentett, és ha nem, akkor elrontották a lövéseket a vendégek játékosai.

Az utolsó negyedórára pályára lépett a hazaiaknál Kleinheisler László is, aki egy lesgóllal és egy jó lövéssel vétette észre magát. Az idő lassan lepergett, és a vendégek nagy bánatára a három pontot az NK Osijek mellé írták be meccs után, pedig ezen a meccsen az Istra talán megérdemelt volna egy pontot... 1–0

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+5. perc: Vége a meccsnek, szó szerint kiszenvedte a győzelmet az Eszék. 1–0
88. perc:
Bal oldali Istra-szöglet után nagyon veszélyesen jutott el a labda az eszéki kapuig, Ivusic azonban reflexmozdulattal mentett.
77. perc: Megint Kleinheisler lőtt, 19 méteres löketét védte Lucic.
75. perc: Kleinheisler
lőtt gólt 12 méterről, de mivel lesről indult, nem adta meg a bíró.
71. perc: Pályára lépett Kleinheisler László is, aki Jugovicot váltotta.
62. perc: Bockaj lőtt a tizenhatoson belül egy védő kezére, de a bíró nem adott tizenegyest.
57. perc: Gyors kontrával jelentkezett az Istra. Vuk ugrott ki középen, de valahogy nehezen terelte a labdát, ezért utolérték, gyenge lövését pedig Ivusic védte. 
50. perc:
A szöglet után Perera fejelhetett 7 méterről, a remek fejest Ivusic vetődve hárította.
49. perc: Ezt megúszta az Eszék! Jobb oldali beadás után Spoljaric egészen közelről pöccinthetett, de Ivusic bravúrral szögletre mentett.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. 

ELSŐ FÉLIDŐ

45+3. perc: Vége az első félidőnek, vezet az Eszék. 1–0
45+2. perc:
Az első kapura tartó lövés az Istrától, de Ivusic könnyedén fogta a labdát.
40. perc: Bal oldali Istra-beadás után szöglettel jöhettek a vendégek, a szögletből aztán nem lett semmi... 
39. perc:
Átvette a kezdeményezést az Istra, de egyelőre ez csak mezőnyfölényre elegendő, helyzethez nem.
29. perc: GÓÓÓL! A bíró azonban újrarúgatta a büntetőt a kapus elmozdulása miatt. Ismét Miérez állt a labda mögé, és ezúttal már a jobb alsóba lőtt. 1–0
27. perc: TIZENEGYESHEZ JUTOTT AZ OSIJEK!
A tizenegyest Miérez végezte el, és rendkívül gyengén a kapus kezébe gurított.
25. perc: Loncar buktatta Bohart, sárga lapot kapott érte.
24. perc: Nagyon jól védekezik eddig az Istra, a hazaiaknak még helyzetet sem sikerült kialakítaniuk.
6. perc: Miérez kapott sárga lapot, úgy fejelt össze Tomaseviccsel.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, az Osijek fehér-kékben, az Istra sárga-zöldben játszik.

 

A két kezdőcsapat:

NK Osijek: Ivusic – Milos, Caro, Loncar, Jurcevic – Jugović, Zaper, Pilj – Bockaj, Miérez, Bohar.

Istra: Lucic – Hujber, Galilea, Sutalo, Vojkovic – Perera, Ivancic – Tomašević, Loncsar, Vuk – Spoljaric.