Hollandia: újra edzésbe állt a válogatott futballista, megnézi, visszatért-e a játékkedve

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 14:23
null
Davy Pröpper 2019 szeptemberében, az egyik utolsó válogatott mérkőzésén (Fotó: AFP)
Ha egyelőre csak a saját edzésprogramját követve is, de újra egy profi klubnál, a Vitesse-nél tréningezik Davy Pröpper. A 19-szeres holland válogatott játékos az év elején arra hivatkozva jelentette be visszavonulását, hogy megcsömörlött a profi futballtól.

A 31 éves Davy Pröpper minden kötelezettség nélkül kapott edzéslehetőséget profi karrierje első klubjánál, a Vitesse-nél, amelynek kötelékében 2010 januárjában mutatkozott be a holland élvonalban.

„Mint klubunk korábbi nagyra értékelt játékosát, természetesen nagy szeretettel fogadtuk Davyt – idézi a klubhonlap Benjamin Schmedest, az arnhemi csapat technikai igazgatóját. – Boldogan nyújtunk neki lehetőséget arra, hogy ismét belekóstoljon a labdarúgásba. Nincs időbeli korlát, nyugodtan készülhet, biztosítjuk a hátteret ahhoz, hogy felmérje, vonzza-e még a hivatásszerű futball. Egyedül az számít, hogy benne milyen válasz születik erre a kérdésre.”

Januárban írtuk meg, hogy a 19-szeres holland válogatott játékos, aki utoljára 2019 novemberében szerepelt a nemzeti együttesben, a visszavonulás mellett döntött, mert úgy érezte: már nem tud lelkesedni a labdarúgásért.

„Amikor külföldön éltem, fokozatosan elveszítettem a játék iránti szeretetemet – idézte akkor a BBC Pröppert. – Nehéz volt betartanom azt a fajta fegyelmet, amely ahhoz szükséges, hogy a legjobbamat nyújthassam, és hogy a hektikus futballprogram szabályozza az életemet. A pandémia, s abból fakadóan a rokonok és a barátok látogatásának hiánya sem tett jót nekem. Reméltem, hogy a PSV-nél újra felfedezem a labdarúgás örömeit, de nem így történt, nem érzem már jól magam a futball világában. Nem akarok ennek többé a részese lenni. Karácsony előtt hoztam meg a végső elhatározást, hogy befejezem a pályafutásomat, utána megkönnyebbülést éreztem, ezért tudom, hogy jól döntöttem.”

Pröpper 162 tétmérkőzést játszott a Vitesse-ben 2010 és 2015-között, két PSV-idény után négy éven át az angol élvonalbeli Brighton and Hove Albionban játszott (2017–2021), ezt követte néhány hónap ismét a PSV-ben az idén januári búcsúig.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik