Hollandia: „Nem volt mókás” – a Bayern-ikon maratonit futott

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.04.11. 09:46
null
Arjen Robben 3 óra 13 perc 40 másodperc alatt teljesítette a távot (Fotó: Getty Images)
Különleges módját választotta formája megőrzésének Arjen Robben. A labdarúgástól 2021 nyarán már másodszor visszavonuló holland szélső részt vett a rotterdami maratonin, élete során először teljesítve a 42 kilométeres távot. Mint mondja, több mint húszéves élsportolói karrierrel a háta mögött is óriási kihívás volt neki.

 

„Nem volt mókás, egyáltalán nem. Megcsináltam, nagyjából ennyi örömöm van most benne. Gyakran kellett egészen mélyre merülnöm pluszerőért, nagy, igazi küzdelem volt – mondta a Rihnmond holland tévécsatornának nyilatkozva. – A közönség ereje rengeteget segített. Köszönettel tartozom érte mindenkinek. Egy pontig nagyon figyeltem az időre, de aztán menet közben rájössz, nem kell túlzásba vinni. Inkább csak a túlélés a fontos, teljesíteni az első maratonid. És nekem sikerült” – tette hozzá a Bayern Münchenben 10 év alatt 309 tétmeccsen pályára lépő és 144 gólig jutó szélső.

Robben több mint 20 évet töltött el profi futballistaként, 2000-ben a Groningen színeiben debütált a felnőttfociban, majd a PSV-n, a Chelsea-n és a Real Madridon át vezetett el az útja a Bayernhez. 2019 nyarán egyszer már bejelentette a visszavonulását, ám nem sokkal később visszatért, hogy segítsen nevelőegyesületén, a Groningenen. A sérülések azonban ekkor sem kerülték el, így mindössze hat bajnokit követően 2021 nyarán ismét búcsút intett a profi játéknak.

Első maratoniját 3 óra 13 perc 40 másodperc alatt teljesítette.

A versenyt a férfiaknál a holland Abdi Nageeye, a nőknél az etióp Haven Hailu nyerte. A férfimezőny befutóját célfotó döntötte el, a tokiói olimpián ezüstérmes, 33 éves Nageeye 2:04:56 órás időt futott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik