Hollandia: jöhet az Eredivisie! Vidáék újabb sikere feljutást ért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.31. 14:27
A holland élvonalbeli tagságért folyó rájátszásban Vida Kristopher együttese, a De Graafschap 1–0-ra legyőzte idegenben a Volendamot, így feljutott az Eredivisie-be.

A playoff első fordulójában a De Graafschap az Almere Cityt fektette két vállra, a második körben a Go Ahead Eagles esett áldozatul a magyar támadó együttesének.

A folytatásban a másodosztályban a tabella ötödik helyén végző Volendam volt Vidáék ellenfele, akik az első mérkőzésen elért 0–0-s eredményt követően egy végig izgalmas találkozón – amelyen a magyar játékos végig a pályán volt – 1–0-ra nyertek, így feljutottak az élvonalba.

A kék-fehérek legutóbb a 2010–2011-es idényben ízlelhették meg az Eredivisie hangulatát, akkor két szezont töltöttek a „nagyok közt”. A magyar játékos a 2014–2015-ös szezonban 42 tétmérkőzésen lépett pályára a De Graafschap mezében, ezalatt 10 gólt szerzett és négy asszisztot osztott ki.

A másik, felső ágon Babos Gábor csapata, az NAC Breda hazai pályán 2–1-re kikapott a Rodától, így a következő szezont a holland labdarúgó-bajnokság másodosztályában tölti.

Az NAC 1–0-ra megnyerte a párharc első felvonását idegenben, és a vasárnapi visszavágó hosszabbításában is volt egy időszak, amikor továbbjutásra állt, csakhogy a Rodában öngólt vétő Tom van Hyfte a 110. percben a bredai kapuba is betalált, és a 2–1-es győzelem a vendégek feljutását eredményezte.

A kerkradei csapat egy év után jutott vissza az élvonalba, az NAC 1999 óta először esett ki – akkor a következő szezonban sikerült a visszakapaszkodás.

A profi pályafutása befejezését tervező magyar kapus, a 40 esztendős Babos Gábor kispados volt a bredaiaknál.

HOLLANDIA, OSZTÁLYOZÓ AZ ELSŐ OSZTÁLYÚ TAGSÁGÉRT
RÁJÁTSZÁS
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Volendam–De Graafschap 0–1 (Vermeij 39.)
Továbbjutott, és így feljutott az élvonalba: a De Graafschap 1–0-s összesítéssel.

NAC Breda–Roda 1–2 (Van Hyfte 96. – öngól, ill. Paulissen 43., Van Hyfte 110.) – hosszabbítás után
Továbbjutott, és így feljutott az élvonalba: a Roda 2–2-vel, idegenben szerzett több góllal

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik