Hollandia: „Ez a sport szégyene” – perre mehet a másodosztály listavezetője

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.26. 10:49
null
Az SC Cambuur jelenlegi vezetőedzője, Henk de Jong (Fotó: media.nu.nl)
Megdöbbentek a Holland Labdarúgó-szövetség döntésén és a jogi lépéseket sem tartják kizártnak a másodosztályú bajnokság élén álló SC Cambuurnál. Mint beszámoltunk róla, a KNVB törölte a 2019–2020-as idény eredményeit, mivel a bajnokságokat nem tudják befejezni. A határozat részeként úgy döntöttek, sem kiesők, sem feljutók nem lesznek. Az SC Cambuur feljutása szinte biztos lett volna, 11 pont az előnye a harmadik helyezettel szemben.

 

A döntés egyik nagy vesztese az élvonalbeli klubok közül az Utrecht volt, amely egy meccsel kevesebbet játszott, s így maradt le három ponttal az Európa-liga-selejtezőt érő 5. helytől, valamint a kupadöntőbe is hiába jutott be, onnan sem kvalifikálhat a nemzetközi porondra. A KNVB a bejelentéskor kompenzációt ígért a klub számára.

A másodosztály két feljutó helyén álló csapat, a Cambuur és a De Graafschap számára szintén anyagi kompenzációt ígért a szövetség. Csakhogy a négypontos előnnyel vezető, a harmadik helyezett (már nem feljutó) Volendammal szemben 11 pontnyi fórt felépítő Cambuur szerint méltatlan a kialakult helyzet.

„A holland sport szégyene, ami történt” – fakadt ki a csapat vezetőedzője, Henk de Jong a NOS-nak adott interjúban.

„Mindannyian azt akartuk, hogy a pályán dőljön el a kérdés, ne két-három ember a zöldasztalnál határozzon a sorsunkról. Rendkívül szomorú a döntés, amit meghoztak. Ez olyan döntés, ami életünk végéig kísérni fog minket. Keményen dolgoztunk a megvalósításáért, most viszont elpusztították az álmunkat. Ez méltánytalan. Igazságtalan!” – mondta a szakvezető, aki úgy érzi, a KNVB-nek meg lett volna a lehetősége arra, hogy ha bajnokokat nem is hirdet, a feljutás és kiesés kérdésében másként határozzon, például egy egyszezonra vonatkozó létszámbővítéssel.

Ard de Graaf, a Cambuur elnöke elárulta, jogi lépéseket fontolgatnak. Hiába ugyanis a szövetség által felajánlott kompenzáció, az még az első és másodosztály közti tévésjogdíjak különbségét sem állja, az egyéb bevételekről nem is beszélve. A klub működése szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy újabb másodosztályú idény vár most rájuk.

„Az elmúlt években tudatosan építettük fel a csapatot, hogy esélyünk legyen feljutni. Terveztünk és ennek megfelelően fektettünk be. Jelenleg is bővítjük a stadiont. Vizsgáljuk, hogy milyen lehetőségeink vannak ebben a helyzetben. Számunkra egy pörölycsapással ér fel a jelenlegi döntés. Óriási különbség van az élvonal és a másodosztály között. Elég csak a televíziós díjakat megnézni, a jegybevételekről nem is beszélek inkább. Mindent a feljutásnak rendeltünk alá, rendkívül igazságtalan, ha elveszik tőlünk ezt a lehetőséget” – idézték De Graafot, aki szerint a költségvetési kérdéseken is túlmutat, hogy egy csapat az Ajax, a Feyenoord és a PSV ellen léphet pályára egy évadban, vagy csupán a másodosztályban szereplő tartalékcsapatával találkozhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik