Hollandia: az új edző nagy reményeket fűz Otigbához

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.23. 16:54
Foppe de Haan, a napokban edzőt váltó Heerenveen beugró szakvezetője legalább öt helyen akar változtatni a kezdőcsapaton, és oda tervezi jelölni Otigba Kennethet, a klub magyar-nigériai labdarúgóját is a hétvégi bajnoki mérkőzésen.

Az ideiglenes megbízással dolgozó rutinos tréner meg is indokolta, miért Otigbát és a középpályás Joey van den Berget kívánja szerepeltetni a védelem tengelyében szombaton a Willem II ellen.

„Kenny nem egy díjbirkózó alkat, de gyors, jól szerel, a csatárok nagyon nem szeretnek ilyen védők ellen játszani. Viszont meg kell tanulnia fegyelmezetten futballozni, amihez segítségre van szüksége. Ebben lesz szerepe a mellette játszó, tapasztalt Joeynak. És ha ő megoldja a feladatát, akkor ez a duó aranyat érhet nekünk” – magyarázta De Haan.

A korábban a magyar utánpótlás-válogatottban szereplő, de a felnőttek között nigériai meghívóra számító 23 éves Otigba az idény eddigi kilenc fordulójában jobbára csereként lépett pályára, csupán kétszer fért be a kezdő tizenegybe.

A Heerenveen kilenc forduló után egy győzelemmel a 15. helyen áll a 18 csapatos bajnokságban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik