HNL: Pomsszal kiegyenesedett az NK Osijek

Vágólapra másolva!
2023.01.20. 19:13
null
Rene Pomsszal „kiegyenesedett” az NK Osijek (Fotó: nk-osijek.hr)
A másodedzőből vezetőedzővé előlépő Rene Poms érkezésével, azaz múlt év ősze óta bajnoki szereplését tekintve kiegyenesedett az NK Osijek, amely újfent a dobogós helyezésekre tör a horvát élvonalban.

A játékoskeretet tekintve az öltöző igencsak átalalkult az eszékieknél, mivel a magyar válogatott Kleinheisler László a téli – s még most is javában tartó – átigazolási időszakban a görög Panathinaikoszhoz, míg a center, s mindössze 20 esztendős, U21-es válogatott Dion Drena Beljo a német Bundesligában szereplő FC Augsburghoz szerződött klubrekordot jelentő összegért. Már csak ez a két transzfer is, ha minden bónusz érvényesülhet a jövőben, akár hét millió eurót is jelenthet az eszéki klub számára, illetve többen kölcsönszerződés keretében kerültek másik horvátországi klubhoz. Mindenesetre a tabellán harmadik helyen álló szlavóniaiak szombaton 15 órától már újra bajnoki mérkőzésen léphetnek pályára: a horvát labdarúgás egyik „klasszikusa” keretében a HNK Rijeka legénységét fogadják a 18. fordulóban.

Csak azért nem írhatjuk, hogy igazi rangadóról van szó, mert a tengermellékiek még éppen helyüket keresik az idény során, jelenleg nyolcadik helyen állnak.

A helyszín Eszéken a Gradski vrt-stadionja lesz, s az NK Osijek immár úgy harangozza be a mérkőzést, mint ami egyben elköszönés is lesz a legendás, telt ház esetén akár 18 ezer nézőt is befogadó pályájától!

Az osztrák vezetőedzővel, Rene Pomsszal a kék-fehérek időközben 2024-ig hosszabbítottak szerződést, így már biztosra vehető, hogy a Pampas stadionját vele avathatják, ugyanakkor szombatra fókuszálva nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy több kulcsjátékos is sérüléssel bajlódik: Josip Spoljaric, Ivica Ivusic, Ivan Fiolic, valamint Mijo Caktas sem lesz bevethető.

A kapus Ivusic esetében még tartja magát a lehetséges átigazolásáról szóló hír, a vb-bronzérmes horvát válogatott tagjaként érthető, hogy akad iránta érdeklődés.

Horvát 1. HNL
18. forduló
Január 21., szombat
15.00:
NK Osijek–Rijeka – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik