Hajnal Tamás az első német csapata ellen harcol ma délután

Vágólapra másolva!
2011.03.05. 12:51
null
Hajnal Tamás (jobbra) nem nosztalgiázhat a Schalke elleni meccsen (Fotó: Action Images)
Ma is eseménydús szombatjuk lesz a labdarúgás szerelmeseinek. Az európai topligákban szurkolhatnak az érzelmes meccs elé néző Hajnal Tamásnak, láthatják az Arsenalt, a Manchester Cityt, a Bayern Münchent és a Barcelonát, továbbá figyelemmel kísérhetik, mire megy a nehéz időszakot átélő Juventus az olasz bajnoki címre törő Milan ellen.

 

BUNDESLIGA

A német élvonal mai mérkőzései közül a Bayern hannoveri vendégjátékára irányul a legnagyobb figyelem. Mint arról pénteken az NSO is beszámolt, a Német Kupából kieső müncheniek háza táján paprikás a hangulat, Louis van Gaal vezetőedző állása ismét veszélybe került. A bajoroknak a közelmúltban jól ment a Hannover ellen, csakhogy az idén a 96-osok is BL-helyért harcolnak! A nehéznek ígérkező ütközetben az eltiltott Bastian Schweinsteiger nem lehet Van Gaal segítségére.

A Bayernt a kupadöntőtől elütő Schalke Stuttgartba látogat, ami a Hajnal Tamás karrierjét ismerőket valószínűleg felvillanyozza: a januárban a VfB-hez kerülő magyar középpályás az első németországi klubja ellen lép pályára! Hajnal a szerdai tréningen kisebb vádlisérülést szenvedett, Bruno Labbadia vezetőedző azonban reménykedik abban, hogy a Dortmundból kölcsönkapott játékos vállalja a játékot. A Kicker előzetesében mindenesetre Hajnal ott található a VfB-középpálya tengelyében.

BUNDESLIGA
25. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Stuttgart–Schalke
15.30
Eintracht Frankfurt–Kaiserslautern15.30
Mönchengladbach–Hoffenheim
15.30
Hannover–Bayern München
15.30, Tv: Eurosport2
Nürnberg–St. Pauli
15.30
Leverkusen–Wolfsburg
18.30, Tv: Eurosport2

 

SERIE A

Talán egyedül a San Siróban aratott őszi 2–1-es győzelem lehet az, amiből biztatást meríthetnek a Juventus szurkolói a Milan elleni ma esti rangadó előtt. A „rangadó" kifejezést elsősorban a két csapat tradíciói, korábbi nagy csatái miatt használjuk – ha csak a most futó bajnokságbeli teljesítmény lenne a mérvadó, nem tehetnénk ezt, hiszen a torinói „zebrák" lemaradása 17 pont az éllovas Milantól.

A két együttes ugyanakkor nagy tisztelettel közelít a másikhoz. Gigi Delneri, a Juventus minap újfent bizalmat kapó vezetőedzője szerint „a Milan teljesen megérdemelten áll az első helyen", míg Massimiliano Allegri, a Milan trénere eközben sebzett vadhoz hasonlította a torinóiakat, akiket óvatlanság lenne lebecsülni.

A Milan ritkán nyer a Juventus vendégeként, tavaly januárban azonban megtette – és a bajnoki címért folyó versenyfutásban nagy szüksége lenne a mostani három pontra is. A győzelem megszerzéséért sokat tehet az említett őszi találkozón gólt szerző Zlatan Ibrahimovic is, aki a tekintélyes La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott torinói visszatérése kapcsán.

SERIE A
28. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉS
Juventus–Milan20.45, Tv: Digi Sport

PREMIER LEAGUE

A bajnoki címre pályázó csapatok közül az Arsenal és a Manchester City is pályára lép szombaton. Utóbbi a sereghajtó Wigant fogadja, s elvileg nem okozhat gondot a három pont besöprése, de vajon mekkora zavart okozott a világoskékek soraiban Kolo Touré „elbukott” doppingtesztje? Az elefántcsontparti védőt várhatóan Vincent Kompany helyettesíti majd a védelem közepén.

A Sunderlandet vendégül látó Arsenalnak több hiányzója lesz, Cesc Fabregas, Alex Song, Robin van Persie, Thomas Vermaelen és Theo Walcott ugyanis egyaránt sérült. Először játszhat ellenben bajnokit az „ágyúsok" soraiban Aaron Ramsey azóta, hogy tavaly februárban lábtörést szenvedett. Míg Roberto Mancini csapata két nyeretlen bajnoki után próbál ismét felpörögni, Arsene Wenger Arsenalja sorozatban a harmadik győzelmére hajt a Premier League-ben – a múlt heti Ligakupa-fiaskó feledtetésének reményében.

Gera Zoltán klubja, a Fulham egymás után másodszor találkozik olyan riválissal, amelyiknek kispadján Mark Hughes menedzser már ült korábban – a Man. City elleni múltidézés pontot hozott, és a legutóbbi négy bajnokijából hármat elveszítő Blackburn ellen már háromban reménykednek a londoniak.


PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Birmingham City–West Bromwich Albion
14.30, Tv: Digi Sport
Arsenal–Sunderland
16.00, Tv: Digi Sport
Bolton–Aston Villa
16.00
Newcastle United–Everton 16.00
Fulham–Blackburn
16.00
West Ham–Stoke City
16.00
Manchester City–Wigan
18.30, Tv: Digi Sport


PRIMERA DIVISIÓN

Xavi, a Barcelona középpályása úgy értékelte a Valencia elleni szerdai sikert, hogy „az ilyen fontos három pontokkal lehet megnyerni a bajnokságot". Nos, ezzel a logikával a Zaragoza ellen ma este megnyerhető hármat meg nyugodtan jellemezhetjük úgy, hogy az ilyenek elvesztése sodorhatja a legnagyobb veszélybe az idény végi ünneplést.

A Barcánál Víctor Valdés kapus és Carles Puyol még nem egészséges, ők biztosan kihagyják a meccset, Xavi ennek ellenére bizakodó, szerinte jó ütemben jönnek a mérkőzések, és a csapat eddig tökéletesen alkalmazkodik a feladatokhoz. Tito Villanova, a lebetegedő Pep Guardiola vezetőedző helyettese úgy véli, az Arsenal elleni jövő heti BL-nyolcaddöntőre való felkészüléshez csak a győzelem adhat megfelelő alapot.

A Zaragoza jóval lejjebb állomásozik a tabellán, ám a Bilbao felett aratott hétközi győzelme érzékelteti a veszélyességét. A két csapat legutóbbi három összecsapását a Barca hat, négy és két gólt szerezve nyerte meg.

A Valencia a harmadik hely megőrzésének reményében utazik a Mallorcához, amelyet 2008 óta képtelen legyőzni (három vereség és egy döntetlen a mérlege azóta), míg az Atlético Madrid–Villarreal csatát Diego Forlán személye teszi különlegessé. A tavalyi vb legjobbjának megválasztott uruguayi támadó ebben a párosításban mindössze egyszer volt részese győzelemnek azóta, hogy 2007-ben a Villarrealból az Atléticóba igazolt.

PRIMERA DIVISIÓN
27. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Mallorca–Valencia
18.00
Barcelona–Zaragoza
20.00, Tv: Sport2
Atlético Madrid–Villarreal
22.00, Tv: Sport2
A bajnokságok állását ide kattintva tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik