Gyász: elhunyt a dél-koreai futball-legenda, Ju Szang Csul

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 19:50
null
Ju Szang Csul (Fotó: AFP)
Hasnyálmirigyrákban, 49 éves korában elhunyt Ju Szang Csul, a legendás dél-koreai labdarúgó – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

Ju alapember volt a 2002-es, Japánnal közös rendezésű világbajnokságon elődöntős válogatottban. A középpályás szerezte a dél-koreai együttes második gólját a lengyelek elleni első fordulós vb-meccsen, és később a torna álomcsapatában is helyet kapott. A válogatottban 1994 és 2005 között 124-szer lépett pályára, és 18-szor volt eredményes – írta az MTI.

Ju az Ulszan együttesével 1996-ban és 2005-ben dél-koreai, míg a Jokohama F Marinos gárdájával 2003-ban és 2004-ben japán bajnok volt. Vezetőedzőként az Incshon Unitednél dolgozott.

Hazája szövetségének hétfői közleménye szerint 2019 novemberében derült fény a betegségére – tette hozzá az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik