Gyász: 49. életévében elhunyt Szabó Zoltán, a Topolya vezetőedzője

TŐKE JÁNOS (Zenta)TŐKE JÁNOS (Zenta)
Vágólapra másolva!
2020.12.15. 10:24
null
Szabó Zoltán (1972–2020) (Fotó: Török Attila)
Negyvenkilencedik életévében december 15-én elhunyt Szabó Zoltán, a Topolyai Sport Club vezetőedzője. Az első hírek szerint a tréner halálát szívinfarktus okozta. Szabót az elmúlt időszakban többször is tesztelték a koronavírus miatt, de mindannyiszor negatív lett a tesztje – igaz, Zsemberi János klubtulajdonos később a Nemzeti Sport megkeresésére pontosított: az edző hétfői tesztje már pozitív eredményt hozott, és nem kizárt, hogy a fertőzésnek köze van a tragédiához.

Szabó Zoltán 2017-ben ült le a topolyai együttes kispadjára, és a csapat akkor remek sorozatot produkálva megnyerte a szerb másodosztályt, vagyis a Prva Ligát, ezzel bejutott a Szuperligába.

Az újonc topolyai csapat remek teljesítményt nyújtott az egész idényben, a sajtó nem győzött csodálkozni a TSC kiváló eredményei és a szemet gyönyörködtető futballt látván. Az együttes 59 ponttal a negyedik helyen végzett, és kiharcolta az európai kupaszereplést.

Az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a moldovai HIncesti Petrocubot idegenben győzte le az észak-bácskai együttes, a második fordulóban pedig 6–6-os döntetlen után, a tizenegyespárbajban veszített a román FCSB ellen. Szabó a TSC előtt az újvidéki Proleter, a Jagodina, a kúlai Hajduk és a zombori Radnickit is irányította.

Szabó Zoltán játékosként megfordult a kúlai Hajdukban, az újvidéki Vojvodinában, amelynek színeiben 114 meccsen lépett pályára, majd szerepelt a belgrádi Partizanban is, amellyel két bajnoki címet és egy Jugoszláv Kupa-győzelmet is begyűjtött. Játszott még a dél-koreai Szuvonban, a japán Fukuokában is, Magyarországon pedig a Zalaegerszegben szerepelt, majd a ciprusi AEK, az apatini Mladost és a belcsényi Cement játékosa volt.

A Szerb Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján őszinte részvétét fejezte ki Szabó Zoltán családjának. Az FSS megemlékezésében többek között azt is megemlítette, hogy Szabó Zoltán a Kecskeméti TE-nél Tomiszlav Szivics segítőjeként kezdte edzői pályafutását.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik