Góliát pofára eshet – Szeli Mátyás jegyzete

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 23:49

Ha azt vesszük, hogy a tulajdonosok többsége közleményeken és öltönyös kesztyűbábokon keresztül kommunikál az Európai Szuperligáról, vagy a mit sem tudó edzőket dobja oda a média elé, még becsülendőnek is tekinthetjük, hogy a Real Madridot irányító Florentino Pérez legalább maga mondta el, ami szívét nyomja.

Más kérdés, hogy ezt vélhetően már bánja.

Tegyük hozzá, a Szuperliga mögötti gazdasági motivációkat megértjük (még ha nem is értünk velük egyet), csak a képmutatást veszi be nehezen az ember gyomra. A sorozat első elnökének kinevezett Pérez ugyanis azt mondta minapi interjújában, hogy ez a liga azért jön létre, hogy megmentse a futballt.
Megmosolyogtató kijelentés, az érintettek közül jó néhány tulajdonos üzleti pályafutását elnézve jogosan hihetjük, hogy egyáltalán nem a jó szándék vezérli őket. A szervezkedők közül többen konkrétan átverték az UEFA-t – amely szintén vastagon benne van abban, hogy idáig jutottunk –, szóval, miért is kellett volna most elhinnünk, amit ígértek?

Pérez több, erősen megkérdőjelezhető állítása mellett valamiféle homályos kutatásra hivatkozva azt is mondta, a fiatalokat nem érdekli a futball, és lehet, hogy rövidebb mérkőzéseket kellene játszani.

Tényleg ilyen ötletekkel akarták megújítani az egyébként sok bajjal küszködő sportágat?

A spanyol sportvezető azt is elmondta, a klubok által kötött szerződés sziklaszilárd, senki sem tervezi a kilépést. Talán ekkor még nem sejtette, hogy huszonnégy óra múlva az acélos „építmény” kártyavárként omlik össze, miután kedd esti lapértesülések biztosra vették a Chelsea és a Manchester City visszalépését. Közben több sztárjátékos, sőt potenciális televíziós közvetítő is kijelentette, nem kér a Szuperligából, miközben a szervezők több kulcsembere belebukhat a sikertelen és rendkívül népszerűtlen tervbe. A persze nem lenne meglepő, ha a kínos fiaskó után az ötletgazdák hallgatnának, mint a sír vagy mindenki számára átlátszó magyarázkodással próbálnák enyhíteni a PR-katasztrófát.

A jelek szerint ugyanis a mindössze papíron létező Szuperliga – szerencsére – eredeti szereplőivel egy hetet sem él meg, a lázadás pedig további súlyos következményekkel járhat a tizenkét alapító számára. Az alapvetően ellenálló Bayern Münchent vagy a PSG-t pedig akár győzteseknek is tekinthetjük, mert „lojalistaként” jó pontokat szerzett az UEFA-nál és a szurkolóknál is.

Csak azt ne feledjük el, a futball alapvető gondjai ezzel még nem oldódtak meg.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik